
„Nem bízunk, hanem hiszünk benne, hogy minden rendben lesz” – mosolyogva küzd Angyalka, a koraszülött kislány
Hendawy Angel, azaz Angyalka egy nem mindennapi kislány. Édesanyjánál a terhesség huszonhatodik hetében szó szerint eltűnt a magzatvíz, majd 2011. szilveszter éjjelén világra jött a kislány. A tündéri mosolyú gyermek bár beszélni és önállóan járni nem tud, már többször is rácáfolt orvosaira, és sosem adja fel.
Hendawy Angel 65 dekával és 32 centivel született szilveszter éjjelén 2011-ben. A kislányt csak Angyalkának szólítják, ami nem áll messze az igazságtól. Göndör fürtjei és hatalmas mosolya mindenkit elvarázsol, különleges nevét pedig egyiptomi származású édesapja után kapta. A 12 éves kislány élete során már többször is rácáfolt az orvosokra, és csodálatos módon fejlődik. Már a gyermek születése sem volt mindennapi: édesanyjánál ugyanis egy addig teljesen normális terhesség közben a 26. hétben eltűnt a magzatvíz. Nem elfolyt, hanem eltűnt, amire azóta sem tudnak magyarázatot adni az orvosok. Angyalka megszületett, majd 116 napig a pécsi kórházban volt.

Igazi csoda a 7. napon
Angyalka már a születésekor bizonyította, hogy igazi túlélő, aki sokat megfog tenni magáért. Édesapja kultúrájában a hetedik nap a sorsdöntő, így bár az orvosok azt mondták, hogy nem sokat jósolnak neki, a szülők igyekeztek nem aggódni és reménykedni. A csoda pedig meg is történt: Angyalka a hetedig napon elkezdett fejlődni és letisztulni. Nem ez volt azonban az egyetlen eset, hogy Angyalka bizonyította az orvosoknál akaraterejét.
Két hónapos korában kiderült, hogy a szemével baj van. Az orvosok azt mondták, hogy vagy megműtik, de akkor lehet, hogy nem ébred fel, vagy nem műtik meg, és megvakul
– mesélt a hihetetlen döntéshelyzetről Hendawy Zsanett, Angyalka édesanyja. A szülők hosszas vívódás után úgy döntöttek, hogy nem műttetik meg Angyalka szemét. Rá három hétre az orvosok közölték: a vizsgálatok alapján a kislány szeme rendben van. Azóta Angyalka minden fejlesztést kipróbált, amit lehet, hiszen a kislány fejlődésében le van maradva kortársaitól, nem tud beszélni és önállóan járni sem, valamint izmai egyszerre voltak feszesek és lazák. Volt olyan, hogy egy héten 8 helyre vitték terápiára, a lovaglástól kezdve a robotterápiáig, hatalmas eredményeket érve el.
Ő hatalmas küzdő, kiegyensúlyozott, boldog kislány, aki nem érzi magát másnak a többi gyerekhez képest. Speciális iskolába jár, 4. osztályos, ahol kitűnő tanuló. Egy igazi szeretetbuborék veszi körül, bárhová is megy, ami remélem, így is marad
– hangsúlyozta az édesanya, aki férjével együtt sosem tette fel a kérdést, hogy miért történt mindez a kislányukkal. Nem kerestek okokat és magyarázatokat, csak a jelenlegi helyzetből próbálták kihozni a maximumot. Így érték el, hogy Angyalka már tudja magát egyenesen tartani a járássegítő eszközben, le tudja tenni a talpát a földre, és járássegítővel közlekedni is tud, kerekesszékkel is.

„Egyszer talán teljesül az álmunk”
A Hendawy család válláról jelentős terhet levesznek a családtagok és a barátok. Így a szülőknek csak Angyalkával kell foglalkozniuk és a munkával. Az ismerősök folyamatosan jótékonysági eseményeket szerveznek Angyalkának, ezzel támogatva anyagilag a család kiadásait a terápiákra.
Arra törekszünk, hogy ezeken az alkalmakon ne csak kérjünk, hanem adjunk is. Így ezek általában gyerekeknek szervezett programok: halloweenparty, óriás játszótér vagy épp gyereknap, ahol lehetőség van Angyalka támogatására is
– részletezte Zsanett, hozzátéve, hogy ezeken az eseményeken összegyűlik a pénz egy része, amire szükség van a terápiák és fejlesztések kifizetésére, a maradékot pedig ők adják hozzá saját keresetükből.
„Nagyon megható, hogy ennyien összefognak értünk városszinten. Angyalka mindenben a maximumot nyújtja, rajta nem fog múlni a fejlődése.”
Nem bízunk, hanem hiszünk benne, hogy minden rendben lesz. Egyszer talán teljesül az álmunk, hogy a kislányunkkal sétálva beszélgetünk
– zárta gondolatait az édesanya.

Top hírek

Sokkoló üzenetet küldtek az idegenek: Ezt kell tennünk a bolygónkkal
Valóban megtörtént az első kapcsolatfelvétel?

Brutális buszbaleset történt Szolnokon, megszólalt az iskola
Súlyos közlekedési buszbaleset történt Szolnokon.

Brutális balesetről érkezett hír, 63 ember vesztette életét
Négy gépjármű, köztük két autóbusz ütközött össze.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre