
Ma kezdődik a lomtalanítás a XVIII. kerületben
Mutatjuk milyen feltételek szerint és miket tehetsz ki.
A XVIII. kerületben október 4-től október 18-ig tart a lakossági lomtalanítás. Az egyes ingatlanokra vonatkozó lomkikészítés pontos időpontjáról a lakosok a postaládájukba eljuttatott hírlevélből, valamint az FKF honlapjára feltett térképről tájékozódhatnak.

Budapest közterületi rendjének és tisztaságának megóvása érdekében kérik, hogy a lomokat csak a címükre vonatkozó napon, 18 óra után készítsék ki. A nem a megjelölt időpontban történő lomkikészítés közterület-szennyezési szabálysértésnek minősül.
Lomtalanítás alkalmával kizárólag a háztartásban feleslegessé vált nagy darabos hulladék (pl. elhasználódott bútorok, ágybetétek, szőnyegek) helyezhető ki a ház elé.
13 éve történt a vörösiszap katasztrófa
Magyarország eddigi legnagyobb, ökológiai következményekkel járó ipari katasztrófája során átszakadt a Mal Zrt. Ajka melletti X-es tározója és több mint egymillió köbméter vörösiszap és erősen lúgos víz elegye öntötte el Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyt. A katasztrófa következtében tíz ember vesztette életét, csaknem háromszázan szorultak egészségügyi ellátásra, százhúsz ember került kórházba. A károsultak száma meghaladta a hétszázat, 358 ház vált lakhatatlanná.

Ma ünnepeljük az állatok világnapját – Te tudod kihez köthető?
Assisi Szent Ferenc Olaszország védőszentje, a kereskedők, a szegények, a szociális munkások, a környezetvédők és az állatok patrónusa.
Az 1181-ben született Ferenc édesapja dúsgazdag posztókereskedő volt, aki fia ifjúkori léhaságait szó nélkül finanszírozta. A férfivá serdült Ferencet azonban sem az üzleti élet, sem a tanulás nem vonzotta. Nem úgy a katonáskodás: részt vett több háborúban, többször megsebesült. Spoletoi betegsége idején egy látomásában megjelent előtte Jézus Krisztus, aki felszólította, forduljon vissza. Ferenc ezután végleg felhagyott a léha élettel, nem törődve azzal, hogy apja kitagadta, rendbehozatta a Monte Subinco-i bencés szerzetesek Assisi közelében lévő templomát, és szegénységet hirdető követőivel rendalapítási kérélemmel fordult III. Ince pápához, aki ezt rneg is adta. A rend a szegénység erényén alapult és Ferenc halála után a közösségek gyorsan szaporodtak Itáliában, de misszióik eljutottak Angliába, spanyol, német és magyar földre is. Magyarországon először a XIV. században íródott Jókai-kódexben jegyezték le tetteit: prédikált a madaraknak, megszelídítette a városban garázdálkodó gubbiói farkast, testén viselte Krisztus sebeit. 1228-ban október 4-én, 795 éve avatták szentté. A nap célja az állatok iránti szeretet, barátság hangsúlyozása, az állataink iránti gondoskodás.
Látványetetésekkel és állatsimogatással ingyenes arcfestéssel vár minden érdeklődőt a budapesti Tropicarium. A programok az alábbiak lesznek:
- 10:15 Mongúz látványetetés a galérián
- 11:00 Lisztmajom látványetetés
- 11:30 Rája etetés
- 13:30 Galléros gyík etetés a galérián
- 14:00 Varánusz látványetetés a galérián
- 14:30 Aligátor látványetetés – látványetetés
- 15:00 Zebracápa látványetetés a kis cápás akváriumban
- 10:00–17:00 – Arcfestés

172 éve tették le a Szent István Bazilika alapkövét
1851. október 4-én, 172 évvel ezelőtt tették le a budapesti Szent István-templom, a későbbi Bazilika alapkövét.
A bazilika megépítésére az 1838-as nagy árvíz szolgáltatott indokot. A mai Szent István tér közepe egy kis, természetes kiemelkedést képezett a sík pesti területen, amelyen több száz lakos talált menedéket a víz sodrása elől, amíg csónakokkal kimentették őket. Az árvíz túlélői fogadalmi adományokkal támogatták, hogy csodálatosnak vélt megmenekülésük helyszínén templom épüljön. 1845-ben végül Hild József kapott megbízást a tervek elkészítésére. A földmunkákat már 1846-ban megkezdték, de a folytatás az 1848-49-es forradalom és szabadságharc miatt késett. A Hild elképzelései szerinti klasszicista stílusú istenháza építését 1851. augusztus 14-én kezdték el. Az alapkőletételre 1851. október 4-én került sor.
Az építkezés lassan folyt, csak 1858-ban gyorsult fel, amikor Ferenc József évi 40 ezer forintot ajánlott fel, azzal a feltétellel, hogy a város is ugyanannyit ad. Hild 1867-ben bekövetkezett haláláig vezette a munkálatokat, s csak ezt követően derült ki, hogy az építőanyag minőségében és a kivitelezésben is voltak hibák: 1868. január 22-én a már felfalazott kupolát egy vihar ledöntötte és beomlott. A törmelék eltakarítása és a rosszul felhúzott épületrészek visszabontása 1871-ig tartott.
Az építési tervek átdolgozására és a munkálatok vezetésére Ybl Miklóst kérték fel, aki neoreneszánsz stílusban dolgozta át a terveket és 1891-es haláláig ellátta a művezetői feladatokat. Az elkészült templomot 1905. november 9-én szentelték fel, a zárókő elhelyezésére pedig 1906. december 8-án került sor.
A II. világháborús bombázások során a falak, a tornyok és a tetőzet jelentős károkat szenvedett, és szükségessé vált a tetőszerkezet teljes cseréje. A munkálatok közben, 1947-ben a kupola ismét leégett és országos adakozásból teremtették elő a helyreállításhoz szükséges pénzt. 1982-ben az épület ismét életveszélyessé vált, amikor egy erős vihar az utcára sodorta a nagykupola lemezfedését, így 1983-ban nekifogtak a bazilika teljes felújításának, amely 2003. augusztus 14-én fejeződött be. Ennek során nemcsak az épületet varázsolták újjá, hanem renoválták a templom valamennyi műtárgyát, a mozaikokat, a képeket, a szobrokat és az ólomüveg ablakokat. A Bazilika kupolájában körkilátó létesült, ahonnan csodálatos panoráma nyílik az egész fővárosra. Emellett az épület új díszkivilágítást kapott és közvetlen környezetét, a Szent István teret is felújították.
100 éve született Charlton Heston
Charlton Heston (születési nevén John Charles Carter) 1923. október 4-én született Oscar-díjas amerikai filmszínész. Művésznevét anyja (Lila Charlton) és mostohaapja (Chester Heston) családnevének kombinációjával alkotta. Karrierje az 1950-es években kezdett kibontakozni. Elsősorban nagyszabású hollywoodi szuperprodukciók heroikus hőseként írta be nevét a filmtörténetbe, de számos emlékezetes karakteralakítás is fűződik a személyéhez. Többször játszott fia, Fraser Heston rendező filmjeiben.
Politikai aktivistaként a faji megkülönböztetés ellen emelt szót, álláspontja később konzervatívvá vált. 1998–2003 között az amerikai Nemzeti Lőfegyver-Szövetség (National Rifle Association, NRA) elnöke volt, haláláig kiállt a polgárok korlátlan fegyverviselési joga mellett. A Columbine-ban és Flintben történt iskolai lövöldözések utáni, fegyverviselés ellen szóló tüntetésekkel egyidőben konferenciát szervezett a két városban, melyeken kiállt a szabad fegyverviselés joga és a fegyverek szabad árusítása mellett. A színész legenda 2008. április 5-én hunyt el. Legismertebb filmjei a Ben Hur és A majmok bolygója.
Ma kezdődik a világűr hete
A Világűr Hetét mindig október 4. és 10. között tartjuk, ugyanis mindkét dátum az űrkutatás nagy mérföldköveire utal. 1957. október 4-én indult útjára a Szputnyik I., az első ember-alkotta szatelit. 1967. október 10-én lépett hatályba az a megállapodás, amely szerint az űrkutatást csak békés célokra lehet felhasználni. A hét programjai a nemzetközi kapcsolatok ápolását és a világűrrel kapcsolatos ismeretterjesztést szolgálják.
140 éve indult teljes hosszán az Orient Express
1883. október 4-én először indult el az akkori teljes hosszán az Orient Expressz. Párizsból indult a Gare de l'Est pályaudvarról, Münchent és Bécset érintve érkezett Giurgiuba, Romániába, az akkori végállomásra.
Ma ünnepli 73. születésnapját Snoopy
Charles M. Schulz alkotása, akit gyermekkori, Spike nevű kutyája inspirált 1950-ben jelent meg először. A Snoopy volt az egyik első képregény, ahol a karaktereknek kidolgozott jellemük volt, a gondolataik pedig buborékok formájában oda voltak írva a szereplők mellé.

Hidegfront vonul át felettünk
Szerdán egy gyenge hidegfront szakadozott felhőzete vonul át felettünk. Elszórtan kisebb eső, zápor is előfordulhat. Az ország nagy részén azonban nem várható csapadék. Emellett több-kevesebb időre szinte mindenhol kisüt a nap. Az északira-északnyugatira forduló szél sokfelé élénk, erős, a Dunántúlon kezdetben viharos lehet. Az enyhébb hajnalt követően délután 19-25 Celsius-fok várható – írta meg a Köpönyeg.
Top hírek


Orbán Viktor: Újabb levelet hozott a posta

"Orbán Viktor lehet Európa megmentője" – ezt gondolják a Háborúellenes Gyűlés résztvevői a kormányfőről
Miskolcon ismét tömegek gyűltek össze.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre