
„Sajnálom, hogy erőszakos voltam, legközelebb visszafogom magam” – gyilkossággal vádolják a férfit
Romantikára vágyott a férfi, nem kapta meg.
Ha azt hitted, hogy a pokoli forróságnak vége szakad, akkor tévedtél. Mutatjuk, mire készülj még fel.
Az elmúlt napok már abba az irányba mutattak, hogy végre véget ér a nyári idő és beköszönt az ősz. Azonban hazánk időjárása egészen máshogy gondolkodott.
Ugyanis kedden folytatódik a derült, vagy gyengén fátyolfelhős, nyárias idő. Esőre továbbra sem kell majd számítani. 29 és 33 fok közötti meleg várható – írja előrejelzésében a Köpönyeg.
Szerda
Délnyugat, nyugat felől már megnövekedhet a gomolyfelhőzet, és délutántól északnyugaton zápor, zivatar is előfordulhat. Az északnyugati szél egyre inkább megerősödik. Még kitart a szeptemberi kánikula: 29-34 fok valószínű.
Csütörtök
Hidegfront érkezik szórványos záporral, zivatarral. Az északnyugati szél többfelé lesz erős. Véget ér a hőség: délután már csak 23-29 fok ígérkezik.
Péntek
Változóan felhős, nagyrészt napos idő lesz. Zápor keleten még előfordulhat. Reggel 12, délután 25 fok körül alakulhat a hőmérséklet.
Romantikára vágyott a férfi, nem kapta meg.
Megdöbbentő részletek derültek ki.
Sokkot kapott az orvosi csapat, amikor meglátták a tízhónapos fiúcskát.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.