Mikor jön a busz? Karácsony Gergely új menetrendtábláiból ezt nem tudhatja meg az utas





„Eltelt 13 év, és most ismét ott tartunk, hogy az kerül ki a táblákra: 20 percenként vagy 11-13 percenként jár egy járat. Budapesten nem erre a színvonalra kellene magunkat pozicionálni”–mondta a Metropolnak Vitézy Dávid, a BKK korábbi vezérigazgatója, aki véletlenül szúrta ki, hogy megváltoztak a menetrendtáblák.



Megosztás
Szerző: E.Zs.
Létrehozva: 2023.06.26.
Módosítva: 2023.06.28.
Vitézy Dávid Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Karácsony Gergely közlekedés

A várakozók eddig megszokhatták, hogy pontos idő jelzi például egy busz érkezését, de az új menetrendtáblákat nézegetve gondban lesznek, hiszen csak annyit tudhatnak például a várt 22-es busz érkezésének ideje helyett, hogy 5-20 percenként közlekedik a járat. Azt már nem, hogy mégis mihez képest telik le a jelzett idő. Vitézy Dávid, a BKK korábbi vezérigazgatója, közlekedési szakértő hívta fel a változásra a figyelmet, amikor a Várbuszra várva próbálta kitalálni, mikor telhet le az ott jelzett, szintén 20 perces várakozási idő.

Karácsony Gergely főpolgármester ismét kitesz magáért, úgy cserélteti le a menetrendtáblákat, hogy azon az utas csak arról kap tájékoztatást, hogy hány percenként jár a bizonyos járat – Fotó: Facebook

A napokban szembesültem a táblacserékkel, nyilván szakmai ártalom, hogy figyelem ezeket. Mindig szomorú látni a minőségi visszalépést, hiszen az utas pontos informálása a cél a világ minden táján Ausztriában, Svájcban, Németországban, a cseheknél és Lengyelországban is. Budapesten már egyszer elértük ezt, hiszen eddig azt olvashatták az utasok, mikor érkezik meg a busz. Az új táblákon viszont csak percek szerepelnek. Nyilván Karácsony Gergely hivatkozhat arra, hogy ott van az applikáció, mindenki meg tudja nézni, hogy mikor jön pontosan a járat. Ez igaz, de a felmérések szerint az utasok 30, egyes városokban akár 40 százaléka olyan, aki digitálisan nem rendelkezik mindennel. Nem mozog otthonosan ebben a világban, vagy nincs okostelefonja, illetve ha van, nincs rajta korlátlan internet... Azt sem lehet elvárni, hogy mindenki rutinosan használja az applikációt, tehát szükség van arra, hogy ilyen statikus, régimódi utastájékoztatás is elérhető legyen

– mondta Vitézy Dávid a Metropolnak. A közlekedési szakértő hozzátette: „Egyébként ezen a rossz rendszeren, ami korábban is gyakorlat volt már, éppen mi változtattunk, amikor Tarlós István főpolgármester idején létrehoztuk a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) intézményét is. Teljesen átalakítottuk az addigi utastájékoztatást. Akkoriban ugyanígy nem volt kiírva, hogy mikor érkezik pontosan a járat, ha pedig mégis kiírták, akkor azt szerepeltették, hogy a végállomásról mikor indul. Össze kellett adogatni a menetidőket, és akkor nagyjából ki tudta az ember számolni, hogy mikor érkezik a várt járat. Mi minden megállóban azt tettük ki, hogy mikor indul a járat az adott megállóból, figyelembe véve, hogy hosszabb idő alatt ér oda csúcsidőben, mint mondjuk este, és ezt szigorúan számon is kértük. Most ezt csinálják vissza. Nyilván azért, hogy számonkérhetetlenebb legyen az, hogy milyen menetrend szerint járnak a buszok, villamosok. Szerintem ez egy rossz irány, egy rossz gyakorlat.   

Vitézy Dávid véletlenül szúrta ki, hogy megváltoztak a táblák, szerinte ez minőségi visszalépés a budapesti szolgáltatás terén – Fotó: Kallus György

Karácsony Gergely a sofőrhiányt és a járatkimaradásokat fedné el az új táblákkal?

Szerintem egyfajta megúszás ez Karácsony Gergely részéről, ami abból ered, hogy járművezető-hiány van. Ez fontos probléma, ami miatt sok járat kimarad Budapesten, de nem az a megoldás, hogy akkor eltüntetjük a menetrendet, hátha az utasok nem veszik észre, hogy kimaradt a járat

– vélekedett Vitézy Dávid, aki közösségi oldalán is megosztotta felfedezését. A legnagyobb megdöbbenésére kommentelők hada jelezte saját tapasztalatait is.

„Ha nincs a laptáblán percre pontosan meghirdetve, így pótolni sem kell, mert a mobilappból egy kattintással törlik az indulást, a laptáblán meg olyan spektrumot állítottak be, hogy 1-2 járat kiesése se tűnjön fel... Így sem a kimaradt menetet, sem a pótlást nem kell fizetni” – írja egy budapesti. „Ez a példa is kiválóan mutatja a felelős vezetők mentalitását. Ennek a jelenlegi BKK-irányításnak minden mindegy már, leépítenek, visszafejlesztenek mindent, sz..nak mindenre, de legfőképp az utasokra és a szolgáltatás minőségére... Nekik még vízió sincs a fejükben – de ha már építeni, fejleszteni nem is képesek korlátolt képességeik miatt, legalább ne rombolnának...” –véleményezte egy másik kommentelő." A 7E járat szintén így van meghirdetve, mert így kevésbé nyilvánvaló, hogy sorozatosan »forgalmi ok« címszó alatt vagy jelentősen ritkítva, vagy egyáltalán nem közlekedik...” – osztotta meg tapasztalatát a hozzászóló.

 

 

 





 





A dosszié további cikkei
Ezeket olvastad már?
Az évszázad csalása - izgalmas új sorozat érkezik a Direct One-ra

Az évszázad csalása - izgalmas új sorozat érkezik a Direct One-ra

Előkerült az eddigi legegyértelműbb bizonyíték az időutazás létezéséről – Video

Előkerült az eddigi legegyértelműbb bizonyíték az időutazás létezéséről – Video

A Bagossy Brothers és Illés Fanni így támogatja a tehetségeket – Videókkal

A Bagossy Brothers és Illés Fanni így támogatja a tehetségeket – Videókkal

Olasz fagylaltárus okozhatja a magyar érettségizők vesztét

Olasz fagylaltárus okozhatja a magyar érettségizők vesztét

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás