Ismét büntet az időjárás: 12 vármegyére adtak ki riasztást

Hiába a nyári idő, mindig valami belerondít hazánk időjárásába. Mutatjuk, hogy most éppen mi.



Megosztás
Szerző: KL
Létrehozva: 2023.06.22.
időjárás hőség előrejelzés nyár

Hazánk időjárása ezen a héten már végre a barátságos arcát is megmutatta, és az utóbbi időben már 30 fok körüli értékeket mérhettünk.

napkelte, napnyugta, Nap, reggel, este, időjárás, napforduló, rét,
Nagyon meleg lesz ma több helyen – Fotó: Zhanzat Mamytova / Pexels.com

A jó idő pedig folytatódik, ugyanis csütörtökön is sok napsütésre számíthatunk, csak elszórtan fordulhatnak elő záporok, illetve zivatarok. Igazi strandidő lesz 29-36 fokos maximumokkal. Délen már forróság lehet. A déli szél csak néha élénkül meg – írja előrejelzésében a Köpönyeg.

 

Így alakul hazánk időjárása a következő napokban

Péntek

Eleinte marad a napos, gomolyfelhős idő; majd délutántól, estétől délnyugat felől sokfelé alakul ki zápor, zivatar. Heves zivatarok is várhatók. Az ÉNy-i szél egyre többfelé megerősödik, zivatarok környezetében heves szélrohamok lehetnek! 32 fok körüli kánikula valószínű.

Szombat

A hajnali zivatarok után változóan felhős lesz az ég, és már csak elszórtan fordulnak elő záporok. Az erős északnyugati szél hűvösebb levegőt hoz: délután 22-27 fok valószínű.

Vasárnap

Marad a változóan felhős, mérsékelten meleg idő. Elszórtan zápor kialakulhat. Az északnyugati szél élénk marad. 24-25 fok körüli értékeket mérhetünk.

 

Másodfokú riasztás van érvényben

Az Országos Meteorológiai Szolgálat narancssárga figyelmeztetést adott ki 12 vármegyére a várhatóan magas középhőmérséklet miatt. Csütörtökön a Dunántúlon, valamint a Duna–Tisza közén a középhőmérséklet már várhatóan 27 fok felett alakul, míg az Alföld középső és délkeleti részén holnap is 25 fok körül várható. Mutatjuk térképen, hogy mely vármegyéket érinti a figyelmeztetés:

Időjárás figyelmeztetés meleg
12 vármegyére narancssárga riasztás van érvényben – Fotó: met.hu

 

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás