„Csodálatos pillanatok, ezekből merítünk erőt” – Ősszel már iskolapadba ülhet a csontrákos Hanna

Bár Hanna már nagyon várja az iskolát, nehezen búcsúzott el óvodás barátaitól.



Megosztás
Szerző: F.I.
Létrehozva: 2023.06.06.
óvoda ballagás

Ahogy arról már lapunk korábban is beszámolt, a csontdaganattal küzdő bényei 7 éves Hanna szerény körülmények között él szeretett családjával. Az örökmozgó lányka jelenleg minden erejével a gyógyuláshoz vezető útra fókuszál. A szülők közben azért küzdenek, hogy a lányuknak továbbra is minden eszköz a rendelkezésére álljon a nyugodt, kiegyensúlyozott és boldog gyermekkorhoz.

Családja nagyon aggódik Hanna egészségéért  Fotó: Máté Krisztián

A csontrákos Hanna ötéves kora óta küzd a szörnyű betegséggel. A lány daganatát sajnos nem tudták kivenni teljesen, mivel a gerincén, a csigolyák között helyezkedett el. Szervezetében mikroszkopikus részek maradtak a tumorból, amelyek gyakorlatilag bármikor aktiválódhatnak. A kislányt pár hete még kórházban kezelték Epstein–Barr- vírussal. Jelenleg sincs jó állapotban, hónapok óta csillapíthatatlan fejfájás gyötri, illetve hetente többször is minden előjel nélkül belázasodik. Édesanyja elmondása szerint a kislány mostanában nem önmaga, kedvtelen és fáradékony. Utolsó vizsgálata eredményei sem kedveztek Hannának.

Nagyon hamar elfárad már a kislány

A család nehéz időszakot él át. Nappal próbálnak úgy tenni, mintha minden rendben lenne, óvodába vitték a lányokat.  Este viszont mindenkire rátelepszik az aggodalom és a kétségbeesés. Nagyon félnek attól, hogy kislányuk visszaesik. Hanna is érzi, hogy ő már nem a „régi”, ha játszani kezd, nagyon hamar elfárad. Gyakran megkérdezi szüleitől azt is, hogy meg fog-e gyógyulni valaha.

„Mostanában nagyon sokat alszik. A húga, Zseraldin, is szenved, mert nem érti, Hanna miért nem játszik már vele és miért bántja őt annyiszor” – részletezte.

Hanna és Zseraldin is elballagtak az óvodából  Fotó: Metropol

Zseraldin és Hanna szeptemberben fogják kezdeni az iskolát. Hanna már alig várja, hogy felvegye az iskolatáskát és a többi gyerekkel együtt iskolapadba ülhessen.

 – mondta.

Várja az iskolát, de sajnálja, hogy vége az ovinak

Hannát egy kicsit megviselte az óvodai ballagás. Nagyon nehéz neki a búcsúzás, hiszen már sok kicsi barátjától kellett örökre elbúcsúznia. Ballagás után is sokáig pityergett otthon.

– árulta el.

 

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.