Még mindig trükközik Brüsszel: továbbra sem kapjuk meg a pénzünket





Jourova kotyogta ki az információt.



Megosztás
Szerző: sv
Létrehozva: 2023.05.03.
Brüsszel Európai Unió

Hiába teljesítette a magyar kormány Brüsszel minden feltételét, Vera Jourová, az Európai Bizottság alelnöke megint arról beszélt, hogy még mindig nem akarják kifizetni a hazánknak járó pénzeket. Ez nem meglepő, hiszen korábban  Jourová már elismerte, hogy Magyarországot békepárti álláspontja miatt büntetik - vagyis Brüsszelt láthatóan egyáltalán nem érdekli, hogy teljesítettük a feltételeket.

Brüsszelnek most már ki kell fizetnie a Magyarországnak járó uniós forrásokat, mivel a kormány minden kérést és feltételt teljesített, a parlament ma az Európai Bizottsággal előzetesen egyeztetett igazságszolgáltatási törvénycsomagot is elfogadta.

ÍGY PÉLDÁUL A PEDAGÓGUSBÉREK TOVÁBBI EMELÉSE MOST MÁR CSAK BRÜSSZELEN MÚLIK.

Brüsszel azonban nem akar fizetni, hiszen a pénzek visszatartásának kicsinyes politikai okai vannak: az európai baloldal saját szövetségeseit szeretné kormányon látni, annak ellenére, hogy tavaly már negyedszer vesztettek kétharmaddal választást.

Vera Jourová, az EB alelnöke, "értékekért és átláthatóságért felelős" biztos, a Magyarországot leggyakrabban szidalmazó egyik bizottsági tag kénytelen volt elismerni, hogy Magyarország az igazságszolgáltatási törvénycsomaggal teljesítette Brüsszel kérését. Ennek ellenére ezt mondta:

Ez egy nagyon jó lépés, Magyarország megfelelően reagált, ez azonban még nem a történet vége.

Vagyis eszük ágában sincs fizetni, továbbra sem.

Ennek hátterében az áll, hogy a magyarországi baloldal pedig folyamatosan azért lobbizik, hogy Magyarország ne kapja meg az országnak járó uniós forrásokat. Ez a háborús helyzetben különösen felháborító, ráadásul pontosan tudják, hogy a pedagógusok további béremelése is ezen múlik. 

Gyurcsány Ferenc nemrég arcpirító módon nyíltan be is vallotta, hogy nagyon sokat dolgoznak azon Brüsszelben hogy Magyarország ne kapja meg a neki járó uniós forrásokat. 

A bukott miniszterelnök egy rádióinterjúban, a Spirit FM-en ismerte el, hogy

BRÜSSZELNEK ÉS A BALOLDALNAK IS AZ A CÉLJA, HOGY A KORMÁNYT MEGBUKTASSÁK.

 Cinikusan ezt mondta

Csak ez bele van öltöztetve egy ilyen jogi köntösbe.

Gyurcsány képviselője, Molnár Csaba pedig azzal hivalkodott, hogy ő hazafias kötelezettségének érzi, hogy az uniós pénzek ne érkezzenek meg. Azok az uniós pénzek, amelyekből a pedagógusok újabb béremelését is ki lehetne fizetni.

JÓL LÁTHATÓ TEHÁT, HOGY GYURCSÁNY UTASÍTÁSÁRA A MAGYARORSZÁGI BALOLDAL KÉPVISELŐI AZON DOLGOZNAK BRÜSSZELBEN, HOGY - TÖRTÉNJEN BÁRMI - EZEK A PÉNZEK NE ÉRKEZZENEK MEG.

Ezért dolgoznak Soros emberei is - az ő egyik legközelebbi szövetségese Vera Jourová. 

A Magyar Nemzet arról számol be cikkében, hogy egyre több európai parlamenti képviselő követeli, hogy az Európai Bizottság tisztázza, hány ingyenes utazáson vettek részt a Bizottság tisztviselői, akiknek sajtóinformációk szerint több ízben lobbisták és ügyvédi irodák fizették a kiküldetéseit.

Az EU versenyjogi tisztviselői tavaly 150 olyan kiküldetésen vettek részt, amelyet részben vagy egészben harmadik felek fizettek – közölte a Bizottság a brüsszeli Politicóval. Ezek közül 23 kiküldetést legalább részben ügyvédi irodák, tanácsadó cégek és gazdasági csoportok finanszíroztak. A leleplezés számos politikus szerint aggodalomra adhat okot.

AZ ÁTLÁTHATÓSÁGÉRT KÜZDŐ POLITIKUSOK SZERINT AZ IPARÁGI LOBBISTÁK, A VILÁG LEGNAGYOBB VÁLLALATAI ÉS A LEGÉRTÉKESEBB ÜZLETI ÜGYLETEK SZABÁLYOZÁSÁÉRT FELELŐS UNIÓS TISZTVISELŐK KÖZÖTT MÁR ÍGY IS TÚL SZOROS A KAPCSOLAT.

„Ez sajnálatos" – mondta René Repasi, az Európai Parlament német S&D-képviselője a Politicónak. A képviselő szerint nagy a kockázata annak, hogy a Bizottság tisztviselői olyan cégek által fizetett utakon is részt vettek, 

AMELYEKET A BIZOTTSÁG ÁLTAL VIZSGÁLT VÁLLALATOK FINANSZÍROZTAK.

A nyilvánosságra hozott információk fokozzák az Európai Unió nagy intézményeire nehezedő nyomást, amelyek már most is küzdenek az etikus magatartásuk hírnevének helyreállításáért egy sor korrupciós és összeférhetetlenségi váddal kapcsolatos botrány közepette.

A múlt hónapban a Bizottság megszigorította az utazási költségekre vonatkozó saját szabályait, miután a Politico feltárta, hogy az EU mobilitásért és szállítmányozásért felelős vezetője, Henrik Hololei saját maga írta alá ingyenes katari repülőútjait. A tisztviselők az új szabályozások értelmében többé nem fogadhatnak el szponzorált utazást vagy szállást, kivéve, ha azt egyetemek, uniós kormányok és olyan nagy nemzetközi szervezetek, mint az ENSZ vagy a G20-ak fizetik.

Margrethe Vestager versenypolitikai biztos elmondta, hogy az uniós végrehajtó testület megvizsgálja azokat a kiküldetéseket, amelyek során a munkatársak tavaly ügyvédi irodáktól és gazdasági csoportoktól fogadtak el utazásokat.

Meg kell állapítanunk a tényeket

– mondta a biztos a Bizottság e heti strasbourgi ülésén.

Vestager hozzátette: szerinte túl korai lenne megmondani, hogy a Hololei utáni új szabályok elfojtják-e a tisztviselők utazási lehetőségeit. Mások azonban azt mondták, hogy az új rendszer hatásai már most is érzékelhetők. Több tisztviselő elmondta, hogy a Bizottság korlátozott költségvetése miatt kénytelenek voltak lemondani a konferenciákról vagy inkább távolról részt venni azokon.

Arianna Podesta, a Bizottság szóvivője elmondta: a fizetett utazásokat csak azokban az esetben fogadták el, amikor ez elősegítette a missziók érdekérvényesítő képességét. „Az ingyenes utazások elfogadása lehetővé tette a tisztviselők számára, hogy a Bizottság költségvetését a vizsgálatokkal kapcsolatos küldetésekre összpontosítsák."

A konferenciákon való felszólalások, előadások tartása és a tudományos vitákhoz való csatlakozás mindig is fontos részét képezte a Versenypolitikai Főigazgatóság érdekérvényesítő tevékenységének

– mondta Podesta, aki hozzátette, hogy a Bizottság a szénlábnyomának csökkentésére is törekszik, éppen ezért arra ösztönzi a személyzetet, hogy online vegyenek részt ezeken az eseményeken.

Nemi erőszakkal vádolják az Európai Parlament egyik baloldali görög politikusát. A belga hatóságok már kezdeményezték Alexisz Georgoulisz mentelmi jogának felfüggesztését, akit pártja, a baloldali Sziriza azonnali hatállyal menesztett - írja a Magyar Nemzet. A botránynak a görög belpolitikában is nagy a jelentősége, ugyanis egy hónap múlva parlamenti választásokat tartanak Görögországban, melyen a felmérések szerint a kormányzó jobboldali Új Demokrácia párt vezet, a második helyet pedig a Sziriza foglalja el.





 





Top hírek







Hírlevél-feliratkozás