Brutális összeg: a 100 milliárd dollárt is meghaladja a törökországi földrengés okozta károk

Török–szíriai földrengés: több mint 52 ezren vesztették életüket.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2023.03.07.
Török-szíriai földrengés károk Halottak

A 100 milliárd dollárt (35,45 ezermilliárd forint) is meghaladják a törökországi földrengés okozta károk, az ENSZ a jövő héten donorkonferenciát rendez az összeg előteremtésére – jelentette be kedden a világszervezet Fejlesztési Programjának (UNDP) törökországi irodavezetője.

A jelenleg Törökországban tartózkodó Luisa Vinton videókonferencián apokaliptikusnak minősítette a földrengés által leginkább sújtott dél-törökországi Hatay tartományban uralkodó állapotokat, aláhúzva, hogy házak százezrei semmisültek meg a katasztrófában.

TÜRKIYE-HATAY-EARTHQUAKES-RESCUE
Fotó: Shadati Xinhua / eyevine / Northfoto

„Sok a szükség és nagyon kevés a rendelkezésre álló eszköz” – jelentette ki Vinton, aki elmondta azt is, hogy bár ez az összeg is csak előzetes becslés, egyelőre ennyiről rendeznek adományozó konferenciát március 16-án Brüsszelben.

A február 6-i, Törökország és Szíria határvidékét sújtó földrengésben több mint 52 ezren vesztették életüket, rengeteg embert álmában ért a halál. A Világbank korábban 34,2 milliárd dollárra (12 ezermilliárd forint) becsülte a törökországi károkat.

A becslések nem térnek ki Szíria északi részére, ahová egyelőre a humanitárius segélyek bejuttatása is sokkal nehezebb az országban 2011 óta dúló polgárháború miatt.

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás