RETRO RÁDIÓ

Újabb utórengés rázta meg Törökországot





Újabb, közepesen erős utórengés rázta meg Törökország déli részét hétfőn, aminek következtében olyan épületek is összeomlottak most – legalább egy ember halálát okozva –, amelyek szerkezeti károkat szenvedtek a február 6-i pusztító földmozgásokban, de össze nem dőltek akkor – közölte Yunus Sezer, a török katasztrófavédelem (AFAD) vezetője.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2023.02.27.
Módosítva: 2023.02.27.
földrengés

Az 5,6-os erősségű földmozgás epicentruma a Malatya tartományban található Yesilyurt település közelében volt. A haláleset mellett száznál is több sérültet és több mint két tucat összedőlt épületet jelentettek.

A HaberTürk hírtelevízió közlése szerint Malatya tartomány egy másik pontján kutató-mentő egységek három olyan embert próbálnak meg kimenteni a romok alól, akik parkoló autókban ültek, amikor a közeli házak összeomlottak.

Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőn bocsánatot kért amiatt, hogy az első földrengések utáni állami segítségnyújtás késett. Adiyaman városban tartott beszédében a török államfő azt mondta: a pusztítás mértéke, az időjárási körülmények és az infrastruktúrában keletkezett károk miatt az első napokban a mentés nem zajlott kellő hatékonysággal.

Erdogan egy év türelmet kért, amíg „a földrengés okozta károk nagy részét fel tudják számolni”. „Mint minden halandónak, nekünk is lehetnek hibáink és hiányosságaink” – mondta.

A Világbank becslése szerint csak Törökországban legalább 34,2 milliárd dolláros (12 ezer milliárd forint) közvetlen anyagi kár keletkezett, ami az ország 2021-es GDP-je négy százalékának felel meg. A hétfőn ismertetett jelentés abból indul ki, hogy az újjáépítés költségei ennek az összegnek akár a duplájára is nőhetnek, ami nagyban függ attól, hogy az új épületbiztonsági előírásokat mennyire kérik számon.

A Világbank mindemellett úgy becsüli, hogy 1,25 millió ember maradhatott – tartósan vagy átmenetileg – fedél nélkül a katasztrófa következtében. A nemzetközi pénzintézet 1,78 milliárd dollár (640 milliárd forint) segítséget ígért.

A Világbank összesítése csak Törökországra vonatkozik, a szíriai pusztítás adatait nem tartalmazza.

Törökországban és a szomszédos Szíriában időközben több mint 48 ezerre emelkedett a február 6-i földrengések halálos áldozatainak a száma, a katasztrófában 185 ezer épület dőlt össze vagy szenvedett komoly károkat. A hatóságok tízezernél is több utórengést jegyeztek fel.





 





Ezeket olvastad már?
Szénné égett holttestre bukkantak a csendes zsákutcában – Videó

Szénné égett holttestre bukkantak a csendes zsákutcában – Videó

Most kaptuk: kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából Csepelen

Most kaptuk: kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából Csepelen

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

Ahelyett, hogy örült volna, lecsapta a lottónyertes a telefont, amikor közölték vele a jó hírt

Ahelyett, hogy örült volna, lecsapta a lottónyertes a telefont, amikor közölték vele a jó hírt

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás