
Bebizonyították: a növények is képesek sikítani a fájdalomtól
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolA növényvilágot eddig csak az állatok hallhatták, egészen mostanáig.
A jövőben nem árt, ha jobban odafigyel a paradicsompalántájára, hogy mikor is öntözze meg, mivel a növény hangos kiáltásokkal jelezheti igényét. Habár hallani nem fogja, de háziállata felfigyelhet rá, legalábbis ez derült ki egy új kutatásból.

A tudósok kimutatták, hogy például a sérüléseknek és kiszáradásnak kitett növények olyan ultrahangos morajt produkálnak, amelyek az állatok és a növények számára akár 5 méteres távolságból is hallhatóak. Ez azt mutatja, hogy a növények különböző hangokat használhatnak arra, hogy kommunikáljanak tágabb ökoszisztémáikkal, ami fényt deríthet a titokzatos belső világukra, és segíthet enyhíteni az éghajlatváltozás okozta mezőgazdasági kihívásokat – számolt be róla a Vice.
A növények számos olyan módot találtak ki a társaikkal való interakcióra, amelyet az emberek is érzékelhetnek, mint például az összetett illatok, a vizuális pompa, a tüskés felületek és az olyan ízletes finomságok, mint a gyümölcsök és a diófélék. Eddig viszont nem különösebben voltak híresek arról, hogy hangot is kiadhatnak. A tudósok korábban közvetlenül a növényekre helyezett eszközökkel rögzítették a botanikai hangokat, azt azonban eddig nem tudták, hogy a környezetükben élő más fajok is hallhatják a lármát.
Képesek jelezni a fájdalmat
Most Itzhak Khait, a Tel Aviv-i Egyetem növénytudósa által vezetett kutatók olyan magas frekvenciájú hangokat adó dohány- és paradicsomnövényeket rögzítettek, amelyek ötméteres távolságból is érzékelhetők. A stresszes növények hangja annyira specifikus volt, hogy egy „gépi tanulási eszköz” képes volt megmondani, hogy egy növény szomjas vagy épp vágási sérüléstől szenved.

A Cell című folyóiratban csütörtökön megjelent tanulmány szerint az eredmények megváltoztathatják a növényvilágról való gondolkodásunkat, amelyet eddig némának hitt mindenki.
A kutatók szerint a növények levegőben terjedő hangokat bocsátanak ki, az eredményeken viszont maguk is meglepődtek.
Különösen örültünk annak, hogy a hangokról kiderült, informatívak – információkat tartalmaznak a növény- és a stressz típusáról
– olvasható a tanulmányban.
Korábbi kutatások azt sugallták, hogy a növények képesek akusztikus rezgéseket kibocsátani azáltal, hogy az érrendszerükben légbuborékokat képeznek és omlasztanak össze egy kavitációnak nevezett folyamat részeként. Hogy teszteljék e hangok hatótávolságát, Lilach Hadany, a Tel Aviv-i Egyetem evolúciós biológusa és kollégái szándékosan stressz alá helyeztek egy csomó paradicsom- és dohánynövényt azzal, hogy levágták a szárukat és megfosztották őket a víztől.
Az eredmények azt mutatják, hogy a stresszes növények percenként akár 50 hangot is képesek kiadni – jóval többet, mint a nyugodt társaik –, és hogy a kattogó hangjuk mintázata konkrét panaszokhoz kapcsolódik. Egy „gépi tanulási eszköz”, amely csendes akusztikus kamrában hallgatta meg a növényeket, majd a teszt egy későbbi, zajosabb üvegházi környezetben végzett változatában nagy pontossággal azonosította a növények panaszait.
A jövőben kiderülhet, miről beszélgetnek
A tanulmány a dohány- és paradicsomnövényekre összpontosított, mivel ezekről már több tanulmány készült, de a kutatók számos más növény, például búza, kukorica, kaktusz és a szőlő hangjait is fel tudták venni. Hadany elmondta, egyelőre nem tudni, hogy a hangok a botanikai kommunikáció egy sajátos módját jelentik-e, vagy csak a kavitáció véletlenszerű akusztikai melléktermékei, de úgy tűnik, ez egy közös válasz a fajok sokféleségében.
A kutatók szerint a jövőben kiderült, hogy kik hallják a hangokat, és ez támpontot adhat a kommunikációs mód evolúciójának feltérképezéséhez.
A jövőbeni tanulmányok megfejthetik a növények ultrahangos nyelvét, lehetővé téve számunkra, hogy belehallgassunk a beszélgetéseikbe (bár úgy tűnik, akkor a legbeszédesebbek, amikor idegesek).
Top hírek


Gyászol a filmes világ: 36 évesen hunyt el a tehetséges színésznő
Hayden Panettiere-t gyászolják szerettei.

Sziklaomlás rázta meg a strandot, méterekre voltak a fürdőzők – VIDEÓ
Vörös porfelhő lepte el a partot az omlás után.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre