RETRO RÁDIÓ

Rákos betegeknek adományozta hajkoronáját a 11 éves Viktória





A kislány hétéves kora óta készült erre a napra, akkor döntötte el, hogy daganatos betegen akar segíteni.



Megosztás
Szerző: BGA
Létrehozva: 2023.02.10.
haj adomány daganatos betegség kislány

A hétköznapi hősök köztünk élnek, és nem is gondolnánk, hogy gyerekek is vannak köztük, pedig a 11 éves Lantos Viktória kiérdemelte ezt a jelzőt. A lány nemrég azért vágatta le tekintélyes hajkoronáját, hogy abból rákkal küzdő embereknek készítsenek parókát. A lány hőstettéről édesanyja, Katalin mesélt a Metropolnak.

Lantos Viktória, haj adományozás rákos betegek számára
Szokatlan, hogy ilyen fiatalon ennyire segítőkész legyen, de Viktória évekkel ezelőtt eldöntötte, hogy segíteni fog a beteg embereken – Fotó: Lantos Borbély Katalin

Már hétévesen erre készült

Viki kisiskolás kora óta azt tervezte, hogy segíteni fog másokon.

Sokat beszélgettünk vele ilyen »felnőttes« témákról. Négy-öt éve mondogatta nekem, hogy ha megnő a haja, akkor fel szeretné ajánlani a beteg embertársai számára

– kezdte portálunknak Lantos Borbély Katalin, Viktória édesanyja, aki elmondta, lányának hároméves koráig alig volt haja, s csak utána indult igazán növésnek, ezért eddig gondoskodtak annak rendbetételéről, ápolásáról. A vágás előtt viszont kellett egy kis bátorítás Vikinek, mivel életében először most járt fodrásznál.

Kitartó volt a lányom, de azért akadtak bizonytalan pillanatai. Néha sajnálta a haját, töprengett, hogy rövid frizurával hogy is fog kinézni. Erre azt mondtam neki: figyelj ide, ha azon múlik, én is levágatom a hajamat!

– mesélte Katalin. Így a nagy nap előtt egymást motiválta anya és lánya.

Lantos Viktória, haj adományozás rákos betegek számára
A derékig érő hajból vállig érő frizura lett, a tincsek jó helyre kerültek – Fotó: Lantos Borbély Katalin

Büszkék rá az iskolában is

A szépséges lány tervéről az osztálytársai és tanárai is tudtak, így nem érte őket váratlanul az, hogy Viki az egyik nap még derék alá érő hajkoronával, a másik nap pedig vállig érő hajjal jelent meg az iskolában.

A vágást már fél éve terveztük, de háromszor is meghiúsult, ám február elején végre megtörtént a nagy pillanat. Az ő haja jó 35 centivel lett rövidebb, ahogy az enyém is. Az osztálytársai büszkék rá, hisz rájöttek, hogy ehhez a nemes cselekedethez óriási akaratra volt szüksége a lányomnak

– mondta Katalin. Viki most nagyon hasonlít padtársára és barátnőjére, Emmára, szerintük hátulról akár össze is téveszthetik őket, akkorra a hasonlóság.

Lantos Viktória és családja, haj adományozás rákos betegek számára
Viki testvérei a cserkészet útján segítenek az embereken – Fotó: Lantos Borbély Katalin

Öt év múlva megismétlik

Katalintól megtudtuk: ahhoz, hogy valaki parókának adományozhassa a haját, szigorú kritériumoknak kell megfelelni.

„Az erős, sűrű haj a legjobb, és legalább 35 centisnek kell lennie a levágott résznek. Emellett nem lehet festett hajat sem adni ilyen célra” – fogalmazott a büszke anyuka, akinek Viki mellett két kisebb lánya is van, de az ő hajuk nem alkalmas hasonló, jótékony célokra.

„Ők máshogy segítenek: cserkészkedni szoktak, legutóbb például a komáromi kórházban volt dolguk” – mesélte Katalin. A levágott tincseket ők juttatták el postán a pozsonyi rákos betegek szövetségének, hogy ott a megfelelő paróka készülhessen belőlük. Azt egyelőre nem tudják, hogy pontosan ki viselheti majd a Viktória és Katalin hajából készült parókát, mindenesetre az édesanya a borítékban egy képet mellékelt a lányáról, hogy a szövetség tisztában legyen vele, egy ennyire fiatal és céltudatos lány segített a betegeken!

Viki ráadásul már most rászánta magát, és most is öt évig növeszti majd a haját, hogy 2028-ban ismét jótékony célra adhassa a tincseit

– zárta a beszélgetést Lantos Borbély Katalin.





 





Ezeket olvastad már?
 Sára Botond Pikó Andrásnak: visszafizetjük a parkolási Pikó-sarcot, nem kommunikálni kell, hanem cselekedni!

Sára Botond Pikó Andrásnak: visszafizetjük a parkolási Pikó-sarcot, nem kommunikálni kell, hanem cselekedni!

Sokkot kaptak a kirándulók: emberi maradványokra bukkantak a népszerű strandon

Sokkot kaptak a kirándulók: emberi maradványokra bukkantak a népszerű strandon

Halott férfit tolt be a bankba egy nő: felháborító, mire készült – Videó

Halott férfit tolt be a bankba egy nő: felháborító, mire készült – Videó

Hűha: népszerű fürdőhelyen estek egymásnak a szerelmesek

Hűha: népszerű fürdőhelyen estek egymásnak a szerelmesek

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás