
„Hülye fejed van” – utasát becsmérelte a légiutas-kísérő, majd ennél is továbbment
A balhé már a poggyászok felrakása közben elkezdődött, majd tovább fokozódott az összetűzés. A vita odáig fajult, hogy az utas nem utazhatott el azzal a járattal, amellyel szeretett volna.
Megfenyegették, verbálisan bántalmazták, majd ok nélkül leszállíttatták őt a repülőről, állítja egy nő, aki férjével utazott volna Orlandóból New Yorkba a Delta járatával.

A balhé akkor kezdődött, amikor egy első osztályon található csomagtartóba rakták a poggyászukat. Mivel nem erre az osztályra volt jegyük, ezt elvileg nem tehették volna meg, de a pár azt állítja, nem volt más választásuk, mivel a saját ülőhelyük környékén már kifogyott a hely a poggyász tárolására.
Ekkor elmondásuk szerint egy agresszív utaskísérő rájuk rontott, aki azt mondta feleségének, hogy „hülye fejed van”, majd leszállíttatta őket a gépről.
A férfi állítása szerint a légitársaságtól nem kapott kompenzációt. A Delta szóvivője ezzel szemben azt állítja, hogy a párnak egy másik járaton adtak helyet, és továbbra is kapcsolatban állnak velük, hogy a kialakult konfliktust mihamarabb elrendezzék – számol be róla az Independent.
Top hírek


„Kiszurkoltuk” - Orbán Viktor üzent az örmény-magyar meccs után
Kiderült, hogy hol szurkolta ki a győzelmet a kormányfő.

A Hunyadi sztárja csalt mosolyt a súlyos beteg, 9 éves Olivér arcára
Kádár L. Gellért Szombathelyen tartott közösségtalálkozót.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre