
Egy kettős gyilkosság döbbenetes részletei: Lóránt azt állítja, nem emlékszik tettére
Bíróság elé állították a felvidéki szadista kettős gyilkost. Azzal próbálta menteni magát, hogy a gyilkosságok elkövetésekor be volt drogozva.
Magyarországon kellett először bíróság elé állnia a 24 éves, felvidéki származású kettős gyilkosnak, Lórántnak, aki a gyanú szerint először Párkányban megölt egy idős férfit, majd pár nappal később Esztergomban az áldozat női gondozójával is kegyetlen módon végzett. Lóránt az utóbbit a bíróság előtt beismerte, ám
a bíró előtt azzal védekezett, hogy droghasználat miatt a gyilkosság idején nem volt beszámítható.

A férfi január 11-én állt először a magyar bíróság elé. A vád szerint a nővel 2021 májusában végzett Esztergomban. Vitát provokált, majd brutálisan bántalmazta: először ütlegelni kezdte, majd úgy megtaposta a mellkasát, hogy a nő pár percen belül belehalt a sérüléseibe. Ezt követően a holttesttől egy vízelvezető árokban szabadult meg.
A Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt nyújtott be vádiratot Lóránttal szemben. Életfogytot kértek rá tette miatt.
Zavaros vallomást tett
A párkányi férfi a bíróságon többször is belezavarodott mondandójába. Arról beszélt: akkoriban folyamatosan be volt drogozva, így nem is igazán emlékszik, mi történt, mit tett. Volt, hogy azt mondta: háromszor sújtott le a nőre, pár perccel később viszont már azt állította, hogy egyáltalán nem bántalmazta az áldozatot – írja a Bors.
A gyilkosnak egyébként Szlovákiában is bíróság elé kell majd állnia, miután Párkányban hasonló módon ölte meg 80 éves szállásadóját. Akkor úgy próbálta meg eltüntetni nyugdíjas áldozata holttestét, hogy azt egy 15 méter mély emésztőgödörbe lökte – terve azonban nem jött be, a test hamarosan előkerült.

Top hírek

Lebontják a Nyugati téri felüljárót? – Elindult a pesti fonódó villamos tervezése, megpecsételődhet a felüljáró sorsa is
Egy rossz döntés naponta több tízezer ember életét keserítheti meg.

„Nem lepődtem meg” – saját lánya verte halálra anyját egy kővel
A helyiek szerint nem ez volt az első erőszakos eset.

58 év hallgatás után kitálalt a CIA az 51-es körzetről
Az 51-es körzet rejtélye régóta foglalkoztatja a világot.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre