Sokkoló vallomás! Ezért ölte meg a két gyermekét a szektához tartozó anya





Megdöbbentő alibit nyújtott be a bíróságon az az anyuka, akit azzal vádolnak, hogy megölte két gyermekét. A bizonyítékok szerint a nő ártatlan.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2023.01.12.
gyilkosság krimi vádak Egyesült Államok

Lori Vallow gyerekei még 2019-ben tűntek el rejtélyes körülmények között az amerikai Idaho államban lévő otthonukból. Majd nemsokkal ezután a vallási szekta vezetőjeként tevékenykedő férjével együtt Hawaiira repült – írja a Daily Mail.

Fotó: Pixabay

A közvéleményt sokkolta, hogy az édesanya mennyire közömbös maradt a történtek után.

A gyerekek holttestét 2021-ben találták meg a rendőrök a nő férjének az udvarán. Lori tagadta, hogy köze lett volna a gyermekei meggyilkolásához. Azonban mégis vádat emeltek ellene.

A héten a nő ügyvédjei új információkat nyújtottak be a bíróságra, eszerint a 16 éves Tylee-t és a 7 éves JJ-t valaki más ölte meg, méghozzá az anya bátyja, Alex Cox. Azóta a férfi meghalt, ráadásul ő is igen gyanús körülmények között. Egyesek szerint köze lehetett a halálához, viszont emiatt nem emeltek ellene vádat. Azonban a gyerekek ügyében halálbüntetéssel kell szembenéznie.

Lori neve a férje volt feleségének a halála kapcsán is felmerült. Az idahói rendőrség időközben kérte a nő testének exhumálását, hogy további bizonyítékokat keressenek.

Az anyuka és férje a világvége vallási szekta tagjai. Barátaik szerint az a küldetésük, hogy a földet megszabadítsák a zombiktól.

Az ügyvédei szerint a nő ártatlan, és kérték a bíróságtól, hogy Lori kapcsolatba léphessen a férjével, akit gyilkosságban való bűnrészesség miatt vádolnak.





 





Ezeket olvastad már?
Ezt tutira nem tudtad! 350 éve is már menő volt a farmer

Ezt tutira nem tudtad! 350 éve is már menő volt a farmer

Mitől fél ennyire? Testőrkommandót bérelt Magyar Péter

Mitől fél ennyire? Testőrkommandót bérelt Magyar Péter

Botrányos Ovi+ Program Óbudán: Havi 60 ezret gombolnának le a tiltakozó szülőkről

Botrányos Ovi+ Program Óbudán: Havi 60 ezret gombolnának le a tiltakozó szülőkről

Szenzációs siker - Magyar sör került a világ legjobbjai közé

Szenzációs siker - Magyar sör került a világ legjobbjai közé

Top hírek

Magyar Péter

Mitől fél ennyire? Testőrkommandót bérelt Magyar Péter

50 milliós BMW-k, csúcstechnika, a pesti éjszakából jól ismert alakok... Miközben egy botrányba fulladt PR-akció keretében Magyar Péter vonattal utazott Debrecenbe, csapata 50 milliós BMW X6-osokkal, Mercedes buszokkal, „szolgálati” csúcstechnikával felszerelve az autópályán ment a vasárnapi rendezvény helyszínére.





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás