Drámai interjút adott Kata: „Meg fogok halni, csak erre gondoltam”





Tömösközi Katát egy kamion préselte az előtte haladó kamion alá, ám a nő a csodával határos módon, mindössze egy-két karcolással úszta meg a balesetet.



Megosztás
Szerző: P. E.
Létrehozva: 2022.12.23.
baleset szolnok

Egyetlen pillanat alatt pergett le az élete Tömösközi Katának, akit egy kamion tolt be egy másik alá november 16-án Szolnok mellett. A nő csodával határos módon túlélte a balesetet, amelyről a Magyar Közút videójában mesélt el minden részletet.

 

Szürke, ködös, őszi napon vezetett autójával a 4-es úton a nő. Egy óvatlan pillanatban az előtte haladó kamion megállt, mert egy előzésből fakadó balesetet próbált így megelőzni, ám a mögötte haladó sofőr figyelmetlen volt, és túl későn taposott a fékbe. Katát szó szerint az előtte lévő pótkocsi alá gyűrte a gépszörny.

– Nyikorgott, csikorgott, tört, iszonyatos volt hallani, ahogy az elemek gyűrődtek, ilyet csak filmekben lát az ember. Soha nem fogom elfelejteni. Egyetlen másodpercem volt átgondolni, meg fogok halni – mondta a nő. 

– Én csak becsuktam a szemem, és elkönyveltem, hogyha ennyi volt az életem, akkor ezért már megérte élni. 

Azt sajnáltam, hogyha itt meghalok, akkor nem tudok senkivel beszélni többet, nem tudom majd elmondani a páromnak, hogy mi történt. Ezért is próbáltam rögtön a páromat felhívni, de véres kézzel ez nem ment. Talán ez lehet az a halálközeli élmény – mesélte a drámai részleteket Kata.

Szemeteszsák mentette meg az életét

A nő életét az éles reflexe mentette meg, mert a préselődéskor a homlokával ráhajolt a kormányra, mintha magzatpózba helyezkedne.

Tömösközi Kata
 

– Részben ennek köszönhetem az életemet, mert így a pótkocsi sarka nem találta el a halántékomat. Másrészt, mi olyan helyen élünk, ahol nem jár a kukásautó. Úgy viszik el a szemetet, ha zsákostul beviszem a faluba. Mielőtt elindultam, a hátsó ülésre, mögém tettünk egy hatalmas zsáknyi kutyakonzerv-hulladékot. De erről teljesen megfeledkeztem, és elfelejtettem kitenni a faluban a szemetet. Valószínű, hogy ez is rengeteg erőhatást felfogott, és így maradt annyi hely a vezetőülésben, amitől életben maradtam – mondta elképesztő higgadtsággal Kata.

A mai napig nincs meg a vétkes

A nő bár beszorult az autóba, valamennyire ki tudott egyenesedni.

– A bokám a mai napig fekete, annyira beszorult, de tudatosult bennem, hogy lélegzem és élek – magyarázta a túlélő, aki enyhe agyrázkódással és nyaki sérüléssel élte túl a balesetet. Kata azóta is sűrűn beszélget a történésekről, azért, hogy túllépjen a baleseten. Az interjúban az is elhangzott: a szemből előző sofőr, aki miatt ez az egész történt, a mai napig nem jelentkezett.





 





Top hírek







Hírlevél-feliratkozás