Ittas e-rollerest ítélt el a bíróság – de jármű-e az e-roller?





Továbbra sincs egyértelmű szabályozás az e-rollerek ügyében: eddig egy embert ítéltek el ittas vezetésért, kettőt pedig felmentettek. Megkérdeztük a közlekedési szakértőt.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2022.11.22.
szabályozás

Az egész egy 2020. augusztus 6-án, Nyékládházán történt rendőri intézkedéssel kezdődött: a zsaruk által megállított férfi ittas állapotban vezette elektromos rollerét. Az ítélet szövege szerint „a terhelttel szemben rendőri intézkedésre került sor, melynek során a helyszínen alkalmazott LION 7979 D szonda 15 óra 50 perckor 0,43 mg/liter értéket jelzett, ezért nevezettet a Miskolci Rendőr-kapitányságra előállították”.

Gyakran szabálytalankodnak az e-rolleresek, sokan közülük a KRESZ-t sem ismerik Fotó: Metropol/Máté Krisztián

Piásan nem vezetünk

Az illuminált járművezetés természetesen tilos, sőt, bizonyos nemzetekkel ellentétben a magyarországi zéró tolerancia nyomán egyetlen korty alkohol sem engedélyezett a sofőrök számára. Ennek ellenére a férfit „bűncselekmény hiányában” két bíróság is felmentette – mondván, az ittas járművezetésnek nem csupán az ittas járművezető, de a jármű is alapfeltétele. Mivel véleményük szerint az e-rollerek nem járművek, az ittas járművezetés sem állja meg a helyét.

Az ítéletek indoklását tekintve a bíróságok az 1975-ös KRESZ-re, egy 1990-es KÖHÉM-rendeletre, illetve az Európai Parlament és Tanács egyik 2013-as rendeletére hivatkoztak, melyekben nem találtak a villanyrollert járműként igazoló sorokat. Ezzel szemben a Kúria ítéletét gazdagító mondatok jóval szélesebben értelmezik a jármű fogalmát, melyek alapján azok tulajdonképpen két csoportra oszthatók: gépi meghajtásúakra, valamint ezen nélküliekre.

Jármű-e az e-roller?

Sőt, indoklásuk még ennél is továbbmegy: a Kúria szerint a gépi meghajtású járművek ugyancsak tovább oszthatók (a nagyobb járműkört magában foglaló) gépjárművekre, illetve a gépjárműnek nem minősülő motoros járművekre. Az ügyben eljáró bíró hangsúlyozta: az állandóan követett bírói gyakorlat szerint azon közúti járműveket, melyeket beépített erőgép hajt, gépi meghajtásúnak kell tekinteni.

„Ambivalens érzések kavarognak bennem, hiszen a KRESZ alapvetően a közutakon történő személyszállítás szabályait foglalja magába, az elektromos rolleren utazó egyetlen ember helyváltoztatását ugyanakkor nem tartom személyszállításnak” – fogalmazott kérdésünkre dr. Borbély Zoltán közlekedési szakjogász, aki szerint több okból sem járhatna automatikus eltiltás az efféle ügyekben.

Az utakon fokozott veszélynek vannak kitéve az e-rolleresek Fotó: Metropol/Máté Krisztián

Mitől tiltjuk el a vétkest?

Elvégre ha valaki rendelkezik egyfajta jogosítvánnyal – ami ugyebár az elektromos rollerek működtetéséhez egyelőre nem kötelező –, melyik kategória sínyli meg az intézkedést, illetve amennyiben a delikvens semmiféle vezetői engedéllyel nem rendelkezik, mégis mitől tiltjuk el? Persze a szakember mindjárt meg is válaszolta ez utóbbi dilemmát: mint elmondta, ők a jelenlegi gyakorlat alapján csupán annyival később szerezhetik meg jogsijukat, mely időtartamra az eltiltás szól. Dr. Borbély Zoltán továbbra sem gondolja, hogy az elektromos roller jármű lenne, ugyanakkor alapvető fontosságúnak tartja, hogy a kategóriának valóban legyen végre törvényes besorolása.

„Az természetes, hogy a szabályok ismeretének hiánya senkit sem mentesít azok betartása alól, de az is ténykérdés, hogy már régóta nagy szükség lenne az egyértelmű jogszabályváltozásra” – hangsúlyozta a közlekedési szakjogász, aki szerint a Kúria ezen ítéletével egy rendkívül ellentmondásos szabályozást próbált kiküszöbölni, ugyanakkor hozzátette, hogy annak döntését egy jogállamban természetesen mindenkinek tiszteletben kell tartani.

Egyre sürgetőbb az új szabályozás

A szakember végül egyetlen mondattal summázta állásfoglalását: „Igaz, hogy az ittas rollervezetés veszélyeket rejteget, azonban az is világos, hogy a hatályos jogszabályok napjainkban közel sem egyértelműek – ember legyen a talpán, aki el tud igazodni közöttük.”





Ezeket olvastad már?
Előkerült az eddigi legegyértelműbb bizonyíték az időutazás létezéséről – Video

Előkerült az eddigi legegyértelműbb bizonyíték az időutazás létezéséről – Video

A Bagossy Brothers és Illés Fanni így támogatja a tehetségeket – Videókkal

A Bagossy Brothers és Illés Fanni így támogatja a tehetségeket – Videókkal

Olasz fagylaltárus okozhatja a magyar érettségizők vesztét

Olasz fagylaltárus okozhatja a magyar érettségizők vesztét

Csupán 2 százalék esélyt adtak Máténak a túlélésre: az egész község összefogott a háromgyermekes édesapáért

Csupán 2 százalék esélyt adtak Máténak a túlélésre: az egész község összefogott a háromgyermekes édesapáért

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás