
Mi a titkos vonzerőd? Erre bukik a másik nem
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolNem is hinnéd, hogy mi az, ami első ránézésre vonzóvá tesz. „A szépség belülről fakad” – szokták mondani, na de ennyire?!
Egy texasi kutatás összefüggést talált a vonzalom és az immunrendszer erőssége között. A kutatásban a résztvevőknek fotókon szereplő emberekről kellett elmondaniuk, hogy kinek az arcát találják vonzóbbnak. A válaszadóknak az erősebb immunrendszerű személyek tetszettek jobban.

Bár a szépség relatív, a kutatók szerint kapcsolat van a társadalmak által vonzónak tartott jegyek és a reproduktív siker között. Az új elmélet arra alapoz, hogy mivel bizonyos evolúciós tulajdonságok nagyobb párzási sikert hoznak, az egészségesebbnek tűnő emberek vonzóbbak az ellenkező nem számára.
Az elmélet tesztelésére a kutatók 159 férfit és nőt fotóztak le, mindegyiküket smink nélkül, semleges arckifejezéssel. A tanulmány szerzői a következő lépésként minden egyes személytől vérmintát vettek, hogy megmérjék a fehérvérsejt-szintjüket – ezek küzdenek a fertőzésekkel, gyulladásokkal. A csapat ezután 492 személyt vont be, hogy értékelje a másik nem tagjait ezeken a fotókon. Az önkéntesek nem rendelkeztek információval az egyes személyek immunrendszeri állapotáról, csak egy semleges fotót kaptak. Az eredmények azt mutatják, hogy a 492 önkéntes az erősebb immunrendszerű embereket szimpatikusabbnak ítélte. „A jelenlegi kutatás azt sugallja, hogy az arc vonzereje és az immunrendszer működése között valószínűleg kapcsolat áll fenn” – állapították meg a kutatók.
Érdekes módon a tanulmány szerint a férfiak és a nők eltérő elképzelésekkel rendelkeznek arról, hogy mitől lesz szimpatikus és egészséges egy arc. A kutatók azt találták, hogy a nők átlagosan megnyerőbbnek ítélték azokat a férfiakat, akiknél magasabb a természetes ölősejtek (NK) száma a szervezetben. Ezek a sejtek kulcsszerepet játszanak a baktériumok leküzdésében és elpusztításában. A férfiak viszont vonzóbbnak találták azokat a nőket, akiknek a vérében alacsonyabb ez a sejtszint. A tanulmány szerzői úgy vélik, hogy ennek az az oka, hogy az alacsonyabb NK-szintű nőknél általában magasabb az ösztrogénszint, ami a szaporodásnál játszik fontos szerepet.
Top hírek


Gyászol a filmes világ: 36 évesen hunyt el a tehetséges színésznő
Hayden Panettiere-t gyászolják szerettei.

Sziklaomlás rázta meg a strandot, méterekre voltak a fürdőzők – VIDEÓ
Vörös porfelhő lepte el a partot az omlás után.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre