Újabb szomorú adat, amit a koronavírus-járványnak köszönhetünk

Az USA-ban egy év alatt az alkohollal kapcsolatba hozható halálozások aránya kb. 25%-kal emelkedett – mutatott rá több tanulmány is.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2022.03.30.
alkoholfogyasztás

Az amerikai tanulmányok azt találták, hogy a világjárvány első évében jelentősen megnőtt az alkohol okozta súlyos, akár a páciensek halálához is vezető megbetegedések száma. A túlzott italozást elsősorban a 35–44 éveseknél figyelték meg, és a megkérdezettek többsége háttérokként a stresszt nevezte meg. Az ivászat miatt többen szenvedtek májkárosodást, és voltak, akik megvonási tüneteik miatt sürgősségi osztályra kerültek. Az adatok azért is elgondolkodtatóak, mert a két vizsgált évben az összhalálozás kisebb mértékben, „csak” alig 17%-kal nőtt.

Stresszoldásra használják legtöbben az alkoholt Fotó: Pixabay

Hazánkban is nőtt a járvány alatti alkoholfogyasztás

A koronavírus-járvány idején jelentősen nőtt a magyarok alkoholfogyasztása – szúrta ki az 24.hu a NielsenIQ kiskereskedelmi indexét tanulmányozva. Kilencféle égetett szeszes ital forgalmát – a gyomorkeserűtől a brandyig – vizsgálva azt találták, hogy ezek összforgalma 2020–2021 november között meghaladta a 124 milliárd forintot, ami 18 százalékos bővülést jelent az előző év azonos időszakához képest. Az értékesített mennyiség is nőtt 12 százalékkal, azaz közel 219 ezer hektoliter égetett szesz került a vásárlók kosarába.

Hazánkban is nőtt az alkoholfogyasztás Fotó: Shutterstock









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás