Pénteken hajnalban elhunyt Nagy Bálint Kossuth- és Ybl Miklós-díjas építész - közölte a család az MTI-vel.
A művész rövid, súlyos betegség következtében vesztette életét Budapesten.
Nagy Bálint 1949. május 24-én született Szegeden. 1976-ban az Ybl Miklós Építőipari Műszaki Főiskola Építőipari Karán diplomázott. Hagyományos tervezői munkát végzett 1972-től az IPARTERV-ben, 1977-től a LAKÓTERV-ben és 1978-tól a VÁTI-ban.
Ellenzéki tevékenysége miatt 1979 és 1987 között ácsként dolgozott. 1980-ban a Szegényeket Támogató Alap (SZETA) alapító tagja, 1981 és 1984 között a Beszélő című szamizdat folyóirat alapító szerkesztője.
1983-ban és 1984-ben a franciaországi Vence-ban, 1987 és 1990 között Amerikában dolgozott ösztöndíjasként. 1991-ben N&n névvel saját építészeti irodát alapított, 2001-ben létrehozta az N&n galériát. 2009 óta volt a FUGA Budapesti Építészeti Központ vezetője.
Építészeti stílusa sokrétű, tervrajzainak grafikus megoldása és színezése, a hegyes, erősen visszametszett formák, éles szögek alkalmazása és a tér folyamatos megtörése expresszív hatást kelt, épületei pedig eklektikus hatásúak. Legfontosabb munkái: Bárka Színház, Barn (New York). Képzőművészeti filmsorozatot is szerkesztett. Jelentős szerepe volt a hazai és egyetemes építészeti kultúra szervezésében, az építészek közösséggé formálásában.
Művészetét 2002-ben Ybl Miklós-díjjal, 2021-ben Kossuth-díjjal ismerték el.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre