
Aggasztó dolgokat lát 2025-re a Covidot megjövendölő jós
Nicolas Aujula baljós előrejelzést tett az idei évre.
Lelőttek két rendőrt közúti ellenőrzés közben Németországban hétfőre virradóra, az eset háttere ismeretlen, az elkövetőt vagy elkövetőket keresik.
A kettős rendőrgyilkosság az ország nyugati részén fekvő Rajna-vidék-Pfalz tartományban történt a Kaiserslautern melletti Kusel járásban.
A helyi – nyugat-pfalzi – rendőrkapitányság közleménye szerint hajnali 4 óra 20 perc körül forgalom-ellenőrzés közben halálos lövést kapott két rendőr, aki rutin járőrszolgálatot teljesített.
A 24 éves rendőrnő és 29 éves kollégája a helyszínen életét vesztette, de még tudták jelenteni rádión, hogy lövöldözés történt.
A környéket – Mayweilerhof és Ulmet település térségét – lezárták, és „intenzív” keresést indítottak.
„Az elkövetők vagy a szökéshez használt jármű leírása nem áll rendelkezésre, a menekülés iránya szintén ismeretlen” – áll a közleményben, amelyben arra kérték a környéken autózókat, hogy ne vegyenek fel stoppost.
Figyelmeztettek: legalább egy feltételezett elkövetőnél fegyver van.
Nicolas Aujula baljós előrejelzést tett az idei évre.
Egy magyar férfit arra kényszerítettek, álljon be az ukrán seregbe.
Egy világító zöld színű madár kavart felháborodást
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.