
Tragédia Zuglóban: busz gázolt halálra egy gyalogost
A Vezér út és a Fogarasi út kereszteződésében történt a baleset.
A Széchenyi-díjjal kitüntetett tudós optimista, szerinte lehetséges, hogy nem kell aggódnunk, ha a delta-variánst kiszorítja az omikron.
Karikó Katalin kifejezetten optimista.
„A Dél-Afrikából érkező jelentések azt mutatják, hogy exponenciálisan nőtt a fertőzöttek száma, a betegek állapota viszont nem lett súlyosabb, mint a delta-variáns esetén. A kórházba kerülők többsége nem volt beoltva, és akik bekerültek az intenzív osztályra, más légúti betegségük is volt; de egyelőre kevés az adat. Ha jobban terjedne, de kevésbé lenne súlyos a betegség, az jó lenne, mert elérhetnénk a nyájimmunitást” – idézte a Kossuth Rádióban adott interjú részletét a Mandiner.
A Széchenyi-díjjal kitüntetett tudós azt is kifejtette, hogy azt még nem tudják biztosan, hogy az omikronnal szemben mennyire védenek a már meglévő vakcinák. Kifejette, hogy ezzel még várniuk kell, mert a Dél-Afrikából érkező jelentések azt mutatják, hogy exponenciálisan nőtt a fertőzöttek száma, a betegek állapota viszont nem lett súlyosabb, mint a delta-variáns esetén.
„A kórházba kerülők többsége nem volt beoltva, és akik bekerültek az intenzív osztályokra, azoknak más légúti betegségük is volt. Egyelőre kevés az adat. Ha jobban terjedne, de kevésbé lenne súlyos a betegség, akkor az jó lenne, mert elérhetnénk a nyájimmunitást” - mondta, majd hozzátette: „Két hét alatt el lehet készíteni egy új készítményt, de az a kérdés, hogy mennyi idő alatt lehet legyártani és a teszteket elvégezni”.

A Vezér út és a Fogarasi út kereszteződésében történt a baleset.

Kipakolták a házat, mialatt a gyerek iskolában volt.

Roppant egyszerű beépíteni egy kapcsolatba ezt a trükköt.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.