
11 csomag kokaint találtak a 80 éves nyugdíjasnál
Meglepő magyarázattal állt elő az idős ember.
Jövő szeptemberben mutatják be a Gyűrűk ura-sorozat első epizódját. Augusztus végén befejezték a forgatást, de a készítőknek nem csak az utómunkákkal, hanem a rasszizmus vádjával is foglalkozniuk kell.
A sorozat nem annyira a regény, sokkal inkább a legendás filmtrilógia alapján készül, egyelőre csak annyit lehet tudni, hogy évezredekkel A Gyűrűk Ura és a Hobbit cselekménye előtt játszódik majd.
Peter Jackson filmjei hatalmas sikernek örvendenek, de a rendezőt rasszizmussal vádolták meg, amiért trilógiájában egyetlen színes bőrű színész sem kapott szerepet. A témával kapcsolatban Bessie Devlin írt esszét egy filmes magazinba, ahol azt is kifejti, hogy a történetben igenis vannak kulturális sztereotípiák, ilyenek például a turbánt viselő Harad népe, vagy a sötét bőrű Uruk Haiok, akik rasztafrizurát viselnek.
Azt most még nem tudni, hogy a sorozat készítői odafigyelnek-e ilyesmire is, de az biztosra mondható, hogy nemcsak a rajongók, de az emberjogi szervezetek is árgus szemmel figyelik majd a produkciót.


Meglepő magyarázattal állt elő az idős ember.

Nem hittek a szemüknek. Fotók is készültek.

Érkezik a segítség!
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.