
"Láttam, ahogy az orvos próbálja újraéleszteni a nővéremet" - plasztikai beavatkozás miatt vesztette életét a 28 éves anya
Tragikus halála sokkolta a családot.
Az ötmilliomodik beoltott után lép életbe az újraindítás újabb fokozata - jelentette be az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs pénteki online sajtótájékoztatóján.
Gál Kristóf elmondta, hogy - egyebek mellett - megszűnik a kijárási tilalom, az üzletek és éttermek nyitvatartási korlátozása, valamint a közterületi maszkviselés kötelezettsége.
A részleteket szabályozó kormányrendelet a Magyar Közlönyben fog megjelenni - tette hozzá a szóvivő.
„Az, hogy idáig eljuthattunk, mindannyiunk eredménye” - fogalmazott Gál Kristóf, majd a rendőrség nevében megköszönte a lakosság együttműködését, türelmét és megértését. Elmondta, a fennmaradó kevés korlátozáshoz továbbra is kérik az emberek eddig tapasztalt fegyelmezettségét, mivel „csak így őrizhetjük meg az eddig elért eredményeket”.
A szóvivő a csütörtöki rendőri intézkedésekről szólva elmondta, hogy a rendőrök országszerte 450 ember ellen intézkedtek a maszkviselési kötelezettség elmulasztása, 68 esetben pedig az éjfél és reggel 5 óra között érvényben lévő kijárási tilalomra vonatkozó szabály megszegése miatt.
Az elmúlt napon a rendőrök 38-szor intézkedtek Magyarországon átutazókkal szemben a szabályok megszegése miatt - ismertette.
Jelenleg 16 209 ember van hatósági házi karanténban, közülük 654-en használják az online ellenőrzésre fejlesztett mobilalkalmazást - közölte Gál Kristóf.
Tragikus halála sokkolta a családot.
Rendkívüli vendég érkezett a Kormányinfóra.
A sussexi párost több ezer kilométer választja most el.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.