
Orbán Viktor megerősítette: a budapesti békecsúcs előkészületei folytatódnak
Ha eljön az ideje, megrendezésre kerül.
Akár visszaállítható a szaglás és az ízlelés az ország első szaglásvizsgáló centrumában, a Semmelweis Egyetem Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinikáján. Itt kezelik azokat, akik a koronavírus leküzdése után is tüneteket észlelnek magukon; pontosabban azokat, akiknek a szaglása eltűnt vagy megváltozott.
Dr. Tamás László, a Klinika igazgatója lapunknak elmondta, hogy egyre többen keresik fel őket azzal, hogy nem, vagy tompábban érzik az illatokat. Szintén sokaknál fordul elő, hogy kellemetlen, bűzös szagokat éreznek – mindkét jelenség kivizsgálást igényel, amennyiben 3 hétnél hosszabb ideig tart. Az ambulancián alkalmazott komplex eszközök segítségével szaglásküszöböt, szagmegkülönböztetést és szagfelismerést vizsgálunk. Ha szükséges, szaglástréninget javaslunk a betegnek – hangsúlyozta az igazgató.

„Nekem december 8-án ment el teljesen az ízlelésem és a szaglásom. Egyes ételek, italok fogyasztása esetén fura mellékízt érzek, és már nem is szívesen eszem”– panaszolta egy nő egy post-Covid Facebook-csoportjában.
A szaglástréning lényege, hogy a páciens minimum 12 héten át, naponta kétszer olyan alapillatokat szagoljon, mint a virág-, a fűszeres vagy gyümölcsillat, felidézve azok eredeti érzetét – mutatott rá dr. Kraxner Helga. Minden illatra 10–20 másodpercig kell koncentrálni, és korábbi emlékek alapján felidézni az azzal kapcsolatos érzeteket. Eddigi tapasztalataik szerint szaglástréninggel lényegesen javítható az állapot, akár vissza is állítható – mondta el a Metropolnak az ambulancia vezetője.

Ha eljön az ideje, megrendezésre kerül.

A rengést több környező településen is érezni lehetett.

Eddig már 29 ember életét vesztette.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.