
Bombafenyegetés miatt hat repülőgépen tört ki riadalom Európában
Hat európai repülőjáratot érintett bombariadó.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolA parlament a jelenlegi helyzetre való tekintettel újra meghosszabbította a veszélyhelyzetet, így védve hazánk állampolgárait.
Az Országgyűlés ma szavazta meg, hogy meghosszabbítsák-e a koronavírus-járvány elleni védekezésről szóló törvény hatályát.
A parlament 128 igen vokssal és 57 nem szavazattal módosította a koronavírus-világjárvány elleni védekezésről szóló törvényt, amelynek hatálya így az Országgyűlés őszi ülésszakának első ülésnapját követő 15. napig tart.

Varga Judit igazságügyi miniszter indoklása szerint erre azért van szükség, mert az új vírusvariánsok Európa-szerte terjednek és Magyarországon is jelen vannak, így elengedhetetlen a fokozott védekezés. A törvényben rögzítették azt is, hogy a kormány a veszélyhelyzetet korábban is megszüntetheti.
A kormány alapvető célja, hogy megvédje a magyar emberek életét és egészségét, mérsékelje a gazdasági károkat és megőrizze a munkahelyeket. Ezek eléréséhez gyors és hatékony döntéshozatalra van szükség. A világjárvány elmúlt egy éve bebizonyította, hogy a korábban elfogadott rendkívüli és átmeneti jogi keretek jól szolgálták ezeket a célokat. A világjárvány elleni védekezés gazdasági és társadalmi hatásai túlmutatnak a veszélyhelyzet időtartamán. A törvény ezért szükség esetén biztosíthatja a megfelelő méltányosságot olyan esetekben, amikor a veszélyhelyzeti kormányrendeletek ideiglenes továbbalkalmazása az állampolgárok szempontjából lényeges.

Hat európai repülőjáratot érintett bombariadó.

A repülőgép-baleset kilenc ember életét követelte.

Véres sérülést okozott egy elszabadult drón.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.