A Facebook többé nem tiltja le a Covid-19 betegséget előidéző koronavírus mesterséges eredetét hirdető bejegyzéseket az újraindult a társadalmi vita nyomán.
„A Covid-19 eredetének feltárására indított vizsgálatokra tekintettel és egészségügyi szakemberekkel folytatott konzultációkat követően a jövőben nem fogjuk eltávolítani a Covid-19 mesterséges eredetével kapcsolatos állításokat alkalmazásainkról” - olvasható az IT-vállalat szóvivőjének e-mailen megküldött csütörtöki közleményében.
„Továbbra is együttműködünk egészségügyi szakértőkkel, hogy lépést tarthassunk a járvány folyamatosan változó természetével és rendszeresen frissítjük felhasználási feltételeinket az új tények és fejlemények tükrében” - tette hozzá.
A szabályok megváltozását elsőként a Politico című hírportál jelentette, miután Joe Biden amerikai elnök utasítást adott szerdán a hírszerző ügynökségek vezetőinek, hogy „kettőzzék meg erőfeszítéseiket” a Covid-19 járvány eredetének feltárására, beleértve azt lehetőséget, hogy a kórokozó SARS-CoV-2 vírus egy kínai laboratóriumból kerülhetett ki.
A közösségi hálózatok üzemeltetői a járvány kitörése óta folytonos nyomás alatt állnak, hogy kiszűrjék felületeiken az a pandémiával kapcsolatos hamis információkat. A Facebook szerint eddig a felhasználási feltételek megsértése miatt több mint 16 millió félrevezető bejegyzést törölt a koronavírussal, illetve a vakcinákkal összefüggésben.
A vállalat egyébként februárban jelentette be, hogy kibővíti az alkalmazásain törlésre kerülő állítások típusainak listáját, amelyre akkor felkerültek a koronavírus mesterséges eredetével kapcsolatos tartalmak is.
A koronavírus világszerte több mint 3,6 millió halálos áldozatot követelt. A kór elsőként a kínai Vuhan városában jelent meg 2019 végén.
A hét elején amerikai kormányzati tisztségviselők közölték, hogy tudomásuk van egy bizalmas hírszerzési jelentésről, amelyet Donald Trump korábbi amerikai elnök hivatali ideje alatt köröztettek kormányzati keretekben, eszerint a Vuhani Virológiai Intézet három munkatársa 2019 novemberében annyira lebetegedett, hogy kórházi kezelésre szorul. Azt azonban nem tudni, hogy az amerikai hírszerzés mennyire megbízhatónak tartja ezt az értesülést.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre