
"Láttam, ahogy az orvos próbálja újraéleszteni a nővéremet" - plasztikai beavatkozás miatt vesztette életét a 28 éves anya
Tragikus halála sokkolta a családot.
280 ezer adag Szputnyik vakcina érkezett Magyarországra csütörtök reggel - közölte a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán.
Szijjártó Péter a videóban kiemelte: a koronavírus elleni vakcinákat szállító kamionok már átlépték a határt, és amikor a Nemzeti Népegészségügyi Központ úgy dönt, az oltóanyagok azonnal felhasználhatók lesznek.
„Egyre élesebb az a verseny, amelyet az emberi élet és az emberi egészség megvédéséért, megmentéséért folytatunk” - mondta, hangsúlyozva: a számok Európa-szerte egyre rosszabbul alakulnak, exponenciálisan nő a fertőzöttek száma, az új mutánsok egyre agresszívebbek, és egyre fiatalabbak is egyre komolyabb bajba kerülnek a járvány miatt.
A miniszter úgy fogalmazott: „éles tehát a verseny az emberi életért, egészségért.” Ezt a versenyt szerinte akkor lehet megnyerni, ha van oltóanyag, és azokkal be lehet oltani az embereket.
Oltani kell, minél gyorsabban, minél több embert! - mondta Szijjártó Péter.
Tragikus halála sokkolta a családot.
Rendkívüli vendég érkezett a Kormányinfóra.
A sussexi párost több ezer kilométer választja most el.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.