
Piramisok állnak a Marson? Kiszivárogtak a hivatalos dokumentumok
Igaza lehet az összeesküvés-elméleteknek?
Az újabb szállítmányt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelentette be a Facebook-oldalán. Már 2,2 millió keleti vakcinánál tartunk.
Szijjártó Péter a videóban kiemelte, hogy az orosz fél az újabb szállítmánnyal teljesítette a szerződésben márciusra vállalt kötelezettségét, és félmillió első adag oltóanyagot szállított Magyarországra. Ezek beadása után az oltások második adagja is rendben és időben megérkezik majd – tette hozzá.
Mint mondta: eddig 1,1 millió orosz és szintén 1,1 millió adag kínai oltóanyag érkezett az országba, ezek nélkül „hatalmas nagy bajban lettünk volna”.
Ha a kormány Brüsszelre és a baloldalra hallgatott volna, és nem vásárolt volna keleti oltóanyagot, a jelenleg beoltott emberek jelentős része még nem kapott volna oltást – fűzte hozzá a miniszter.
A külgazdasági és külügyminiszter szerint a kormány célja, feladata és kötelessége, hogy megvédje az emberek életét és egészségét, ehhez pedig az oltás az egyetlen igazi megoldás.

Igaza lehet az összeesküvés-elméleteknek?

Megható pillanatok kísérték a miskolci gyermekotthonok átadását.

Egy szórakozóhelyen érte a halál.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.