RETRO RÁDIÓ

Újabb fontos részletekre derült fény a Pfizer vakcinájáról





Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) csütörtökön megerősítette, hogy ajánlása szerint három hétnek kell eltelnie a Pfizer/BioNTech gyógyszercégek által a koronavírus-fertőzés ellen kifejlesztett vakcina első és második adagjának beadása között.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.01.28.
koronavírus

Az EMA Hágában kiadott közleményében emlékeztetett: a korábbi termékinformáció úgy fogalmazott, hogy „legalább” 21 napot kell várni a második dózis beadásával.

Nagy-Britannia, ahol elsőként engedélyezték ezt a típusú oltóanyagot, januárban döntött úgy, hogy az első adaggal való oltások felgyorsítása érdekében a két adag beadása közötti időtartamot maximálisan 12 hétre terjesztik ki. Ez a döntés vitát váltott ki, a Brit Orvosi Kamara nem támogatta, mert tagjai szerint legfeljebb 6 hét telhet el a két adag beadása között.

A Egészségügyi Világszervezet pedig úgy foglalt állást, hogy a két adag beadása között legfeljebb 4 hét, kivételes esetekben 6 hét telhet el.

Az EMA csütörtöki közleményében utalt arra: a vakcina klinikai tesztelése során legfeljebb hat hét telt el az első és a második adag beadása között. Ennek nyomán jelenleg nincs olyan adat, amely a vakcina hatékonyságára utalna a vizsgálatok során alkalmazott időintervallumon túl.

A közlemény ugyanakkor hangsúlyozta: a tesztelésben résztvevők 93,1 százaléka a második dózist az első adag után 19-23 nappal kapta meg.





Ezeket olvastad már?
Mentes és egészségtudatos termékekkel hódít a SPAR

Mentes és egészségtudatos termékekkel hódít a SPAR

Lehet kérni a nyugdíj újbóli megállapítását?

Lehet kérni a nyugdíj újbóli megállapítását?

Sokkoló tragédia: orosz rulettet játszott, agyon lőtte magát egy 15 éves fiú Nagyatádon

Sokkoló tragédia: orosz rulettet játszott, agyon lőtte magát egy 15 éves fiú Nagyatádon

A világ legszerencsésebb utasát gázolta el a váci gyors – ezek a férfi sérülései

A világ legszerencsésebb utasát gázolta el a váci gyors – ezek a férfi sérülései

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás