
Emberi térdkalács miatt riasztották a parti őrséget – Nem az volt, aminek hitték
Térdkalácsnak nézték, de egészen más volt.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolÚgy tűnik a középiskolák közül idén ismét a gimnázium és a szakmatanulás előnyeit ötvöző technikumi képzés lehet a legnépszerűbb.
A Magyar Nemzetben megjelent cikk szerint a jelentkezők 42 százaléka a technikumot választotta, és csak 35 százalék jelentkezett sima gimnáziumba a most felvételiző diákok közül. Pölöskei Gáborné, az Innovációs és Technológiai Minisztérium szakképzésért felelős helyettes államtitkára szerint ez várható volt:
- Aki nem vágyik a felsőoktatásba, és nem is érettségizne feltétlenül, inkább mielőbb munkába állna, annak a szakképző iskola a legjobb választás. Itt havi 15 ezer forint a diákok ösztöndíja. A technikumok havi nyolcezer forintos juttatással indítanak, de ez a képzés szakmát és érettségi bizonyítványt is ad, sőt szakirányú egyetemi felvételin pluszpontokat garantál. Mindkét iskolatípusra igaz, hogy a vállalati gyakorlatozás időszakában munkabért kapnak a diákok. Újdonság továbbá a sikeres szakmai vizsgát követő, 150-300 ezer forintos pályakezdési támogatás is„ – mondta.

Térdkalácsnak nézték, de egészen más volt.

Az esetről megdöbbentő felvétel készült.

Az esetről megdöbbentő felvétel készült.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.