
Gyermekgyilkosság: 30 évvel a bűntény után tartóztatták le az anyát
Döbbenetes részletek derült ki a tragédiáról.
Gulyás Gergely és Szentkirályi Alexandra „Mit, miért tesz a kormány?„ címmel tart ma tájékoztatót.
A mai napon 1569 új embernél mutatták ki a koronavírus fertőzést, ezzel együtt 363 ezer 450 főre nőtt a Magyarországon beazonosított fertőzöttek száma.
„Az intézkedések feloldására akkor kerülhet sor, amikor befejezik az egészségügyi dolgozók és az idősotthonok lakóinak, a 65 év fölötti krónikus betegek és a védelemben részt vevő személyek, illetve azon idősek az oltását, akik nem szenvednek krónikus betegségben. Eddig hamar eljutunk ha lesz vakcina” – jelentette ki Orbán Viktor csütörtökön.
„Gulyás Gergely, a Miniszterelnökség vezetője azt mondta, hogy a novemberben hatályba lépett intézkedésekkel sikerült kordában tartani a járvány terjedését. Az európai szabályok sok esetben szigorúbbak, mint a magyar. El akarjuk kerülni a harmadik hullámot, de ezért fenn kell tartani a mostani szabályokat” - tette hozzá.
Döbbenetes részletek derült ki a tragédiáról.
A kutatók már kifogytak a lehetséges magyarázatokból.
A nő most teljesen kétségbe van esve emiatt.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.