
A Guns N’ Roses legendája dührohamot kapott, majd elhagyta a színpadot, és belerúgott a dobfelszerelésbe (VIDEÓ)
Axl Rose láthatóan összeomlott.
Nem csitulnak az indulatok az amerikai színész botrányos viselkedése miatt: Will Smith a 94. Oscar-díjátadón ütötte meg a feleségén viccelődő Chris Rockot.
Tíz évre eltiltották az amerikai filmakadémia rendezvényein, többek között az Oscar-gálákon való részvételtől Will Smith-t, aki a március 27-i díjkiosztón felpofozta színésztársát, Chris Rockot.
„A 94. Oscar-gála célja az volt, hogy ünnepelje közösségünk mindazon tagjait, akik hihetetlen munkát végeztek az elmúlt évben. Ezeket a pillanatokat azonban beárnyékolta Smith elfogadhatatlan és ártalmas viselkedése a színpadon, amelynek szemtanúi voltunk” - indokolta a pénteken hozott döntést a filmakadémia elnöke, David Rubin és az akadémia vezérigazgatója, Dawn Hudson. Smith közlése szerint elfogadja és tiszteletben tartja a filmakadémia döntését.
Az akadémia emellett bocsánatot kért a helyzet kezeléséért, azért, hogy a történtek ellenére engedték Smithnek átvenni a legjobb férfi főszereplőnek járó Oscar-díjat. „A közvetítés ideje alatt nem reagáltunk megfelelően a teremben kialakult helyzetre, ezért bocsánatot kérünk. Ez alkalom lett volna arra, hogy példát mutassunk vendégeinknek, nézőinknek és filmakadémiai családunknak szerte a világon, de ezt elmulasztottuk, nem lévén felkészültek a precedens nélküli esetre” - áll a pénteki kormányzótanácsi ülésről kiadott közleményben.
A gálát követő napokban az akadémia azt közölte, hogy felkérte Smith-t a távozásra, de ő nem volt hajlandó elhagyni a termet. Az AP szerint nem világos, milyen formában szólították fel a színészt a helyszín elhagyására, és több hírportál úgy értesült, hogy hivatalosan sosem kérték fel a távozásra a Dolby Színházból, sőt a The Los Angeles Times csütörtökön azt írta, hogy az Oscar-gála producere, Will Packer azt mondta neki, hivatalosan nem akarják a távozását, „azt akarjuk, hogy maradj”.
A filmakadémia összes rendezvényétől való eltiltás azt jelenti, hogy Will Smith az elkövetkező 10 évben nem adhat át Oscar-díjat - ez a legjobb főszereplők esetében hagyomány. Az akadémia pénteki nyilatkozata nem tér ki arra, hogy Will Smith jelölhető lesz-e Oscar-díja a következő 10 évben, és a 94. gálán átadott Oscar-díját sem vonta vissza. A filmakadémia nem vonta vissza korábban az Oscart kizárt tagjaitól sem, így Harvey Weinsteintől vagy Roman Polanskitól sem.
A filmakadémia ugyanakkor „mélységes háláját” fejezte ki Chris Rocknak, amiért „a rendkívüli körülmények ellenére is megőrizte higgadtságát”. Will Smith már a gála másnapján bocsánatot kért Chris Rocktól, akit megütött, és mindenkitől, akit ezzel megsérthetett, ennek ellenére a filmakadémia elítélte a hollywoodi sztár viselkedését, és bejelentette, hogy vizsgálatot indít az ügyben. A fegyelmi eljárást annak ellenére is lefolytatták, hogy a botrány miatt Smith a gálát követő pénteken lemondott filmakadémiai tagságáról.
A díjátadón Will Smith kapta meg a legjobb színész Oscar-díját a Richard király című életrajzi filmben nyújtott alakításáért. A színész röviddel korábban azzal sokkolta a világot, hogy a műsor egyik szereplőjét, Chris Rockot felpofozta, mert a humorista a felesége, Jada Pinkett Smith rovására sütött el egy ízléstelen, betegsége miatt kialakult kopaszságát kifigurázó viccet.
„Visszaéltem az akadémia bizalmával, és megfosztottam más jelölteket és díjazottakat attól a lehetőségtől, hogy ünnepeljenek és ünnepeltessenek rendkívüli munkájukért. Ezért lemondok akadémiai tagságomról, és elfogadom a kormányzói tanács ítéletét az esettel kapcsolatban” - írta a színész a tagságról való lemondást bejelentő közleményben. Smith egyúttal bocsánatot kért a filmakadémiától, a gálaműsor producereitől, a közreműködőktől, a nézőktől és a Williams családtól. A Richard király című film ugyanis azt a történetet mutatja be, hogy Richard Williams, Serena és Venus Williams apja hogyan nevelt teniszcsillagot lányaiból.
Axl Rose láthatóan összeomlott.
Csepregi Éva egy dologhoz mindig ragaszkodik születésnapján.
Nagyon várta, hogy ott lehessen, de sajnos lebetegedett.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.