Tóth Gabi szörnyen érzi magát, mindent megbánt: így könnyített a lelkiismeret-furdalásán
Az énekesnőt elragadták az indulatai október elején, amikor blogbejegyzésében iskolai megaláztatásairól mesélt. Most azonban nagyon megbánta, hogy gondolkodás nélkül kifakadt.
Tóth Gabi október eleji blogbejegyzésében arról beszélt, hogy volt egy tanárnő, aki kifejezetten fújt rá és akadályozta:
„Biztosan sokan vannak, akiket az ilyen mumustanítónénik egy életre »megcsonkítanak« és a tehetségük elvész, mielőtt egyáltalán próbára tehették volna magukat. Egy élet múlhat azon, milyen kezekbe kerül egy gyerek és milyen pedagógusok kísérik őket életük első éveinek rögös útján. Ez a bizonyos tanárnő úgy vélte, hogy engem meg kellene buktatni énekből, és majdnem sikerült is neki, de szerencsére a saját tanárom, amennyire tudott, kiállt értem – ám most megemlítette: szerencsére voltak, akik kifejezetten segítették őket” – írta akkor.
Most azonban megbánta, hogy ilyen keményen fogalmazott és főleg azt, hogy ebből az tűnik ki, a Tóth lányoknak maga volt a pokol az iskola. Mint írta, beleesett abba a hibába, hogy csak a negatív dolgokat emeli ki és a pozitívakat természetesnek veszi.
„Verát Kati néni kezdte noszogatni, hogy foglalkozzon a hangjával, miután meghallotta először énekelni. Vera akkor még elég szégyenlős volt, de Kati néni nem hagyta magára, erősítette a lelkét, sorra adta neki az alkalmakat, hogy tapasztalatot, rutint szerezzen a színpadon. Biztos nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy Vera később elég erősnek érezte magát a Megasztárhoz. Hamar felismerte, hogy a Tóth lányok életének legnagyobb vágya a zene, és a színpad az a hely, ahol igazán felszabadulunk.” – írta az énekesnő.
A legfrissebb hírekért kövess minket az Metropol Google News oldalán is!
Sorsdöntő választás előtt áll az ország, ezért a legendás zenész házaspár és lányuk két megrázó videóval kéri a magyarokat, hogy a békét és a biztonságot válasszák a bizonytalanság helyett.
Gyerekkori emlékei miatt különösen fontos számára a béke és a biztonság. Dér Heni most arról beszélt, miért tartja kulcsfontosságúnak, hogy a jövő generációi békében nőhessenek fel, és hogy miért szavaz április 12-én arra a pártra, amelyik a béke oldalán áll.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.