RETRO RÁDIÓ

„Nem tudok túllépni a történteken” – szívszorító vallomás Kóbor János és az Omega elmúlásáról





Trunkos András, az Omega menedzsere gőzerővel dolgozik azon, hogy Kóbor Jánosnak és az idén 60 éves formációnak méltó emléket állítson.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.01.28.
megemlékezés

Az egész ország egy emberként gyászolta Kóbor Jánost, aki tavaly decemberben vesztette el a harcot a koronavírussal szemben. A rocklegenda halálával az Omega története is lezárulni látszik, hiszen a formáció frontember nélkül maradt. A banda menedzsere, Trunkos András mindent megtesz, hogy az Omega emléke örök maradjon.

Nem tudok – és nem is lehet – túllépni a történteken. Mi, akik itt vagyunk, nekünk a legnehezebb. Ugyanakkor sok a tennivaló, hiszen az Omega idén lép a 60. évébe. Szeretném, ha erre a 60 évre méltó módon lehetne emlékezni” – mondta a 95.8 Sláger FM-en Trunkos András, aki nem tud múlt időben beszélni a formációról és a zenekar eltávozott tagjairól.

Nem tudom őket elengedni, nekem olyan, mintha csak Ausztráliába mentek volna egy hosszabb turnéra. Nem álmodok velük éjjelente, tulajdonképpen én nappal álmodok. Hiszen az időm nagy részét az teszi ki, hogy megvalósítsam azokat a dolgokat, amelyek az elvesztett tagokra, az Omegára emlékeznek. Több Kóbor János-emlékszobor is készülőben van. Egyet Bátaszéken, egyet pedig Balatonaligán szeretnénk elhelyezni, illetve Budapesttel is tervezünk, de ez utóbbi lesz a leghosszadalmasabb folyamat. Emellett összeállni látszik egy kiállítás, amelyet Szentesen, Mecky születésnapján mutatnánk majd be. Ez felölelné azt a 60 évet, amelyet az Omega magáénak tudhat. Az Omega egy megismételhetetlen szuperjelenség volt, amelynek Kóbor János halála véget vetett. Már csak egyet tehetünk, hogy méltó módon emlékezzünk minderre” – mondta Trunkos András a Sláger Kult műsorvezetőjének, Sándor Andrásnak.





Ezeket olvastad már?
Hegyes Berci elárulta: így reagált párja a történtekre

Hegyes Berci elárulta: így reagált párja a történtekre

„Meg vagyok lepődve, hogy még itt vagy” – Keveházi Lili kimutatta a foga fehérjét

„Meg vagyok lepődve, hogy még itt vagy” – Keveházi Lili kimutatta a foga fehérjét

Ördög Nóra tüzes melltartóban hódít – Fotó

Ördög Nóra tüzes melltartóban hódít – Fotó

Így él most Sub Bass Monster: 47 éves lett a legendás rapper!

Így él most Sub Bass Monster: 47 éves lett a legendás rapper!

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás