RETRO RÁDIÓ

Meghan és Harry rejtett utalást tettek születendő kislányuk nevére?





Már az is lehet, hogy elárulták második gyermekük nevét. Több ötlet is a befutók között szerepel.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.06.02.
sztártitkok

Már nincs sok hátra, hogy megszülessen Harry herceg és Meghan Markle második gyermeke. A kislány neve azonban még most is rejtély, amit valószínűleg, majd csak születése után fognak elárulni. Bár a boldog szülők korábban már utaltak a lehetséges névötletekre.

Még akkor, amikor a pár 2019-ben a kis Archie-t várta, ellátogattak Birkenhead városába, és névjavaslatokat hallgattak meg egy csapat iskolás gyerektől. Miután egy Megan Dudley nevű 7 éves kislány beszélt Sussex hercegnéjével, és megtudta, hogy a barátaik mindketten „Meg”-nek hívják őket, felajánlott egy névjavaslatot a babának.

A herceg inkább a médiában próbál érvényesülni (Fotó: AFP)

„Megkérdeztem tőle, hogy Amynek hívná-e a babát, ha lánya lesz, mire ő azt mondta: Ez egy nagyon szép név, tetszik. Még át kell gondolnunk” – mesélte boldogan a kislány.

Ugyanezen esemény során Harry érdeklődést mutatott a Lily név iránt, és megkérdezett egy anyukát, hogyan írja a lánya virág ihlette nevét.

A királyi pár ezt megelőzően, 2018. októberi királyi körútja során Melbourne-be utazott, amikor egy másik potenciális kislánynév is felmerült. Mégpedig a Harry név női változata, a Harriet, amiről úgy nyilatkozott a herceg: „Ez egy nagyszerű név”.

De Fülöp herceg áprilisban bekövetkezett halála után, a Ladbrokes brit szerencsejáték-oldalon egyre népszerűbb lett a Philippa női név. Ha pedig valóban az edinburghi herceg előtt tisztelegnének második gyermekük nevével, nem lennének egyedül. Harry unokatestvérei, Eugenie hercegnő és Zara Tindall is úgy tisztelegtek nagyapjuk előtt, nem sokkal annak halála előtt, hogy újszülött fiaiknak a Fülöp középső nevet adták. Ám nagyon népszerűek a fogadóirodában a királyi család női tagjainak a nevei, akik előtt tiszteleghetnek, mint a Diana és az Erzsébet – írja a People.

A találgatások és utalások egyébként még semmi biztosat nem jelentenek, hiszen Meghan és Harry kisfiuknak is olyat nevet adtak, amire senki sem gondolt.





Ezeket olvastad már?
Bolti eladóból lett a világ leghíresebb asszonya – Victoria Beckham 50 éves

Bolti eladóból lett a világ leghíresebb asszonya – Victoria Beckham 50 éves

„Dőlt belőle a vér…” – Balesetet szenvedett a Zsákbamacska forgatásán Kárpáti Rebeka

„Dőlt belőle a vér…” – Balesetet szenvedett a Zsákbamacska forgatásán Kárpáti Rebeka

Durván beszóltak a szexi énekesnőnek – Úgy vágott vissza, hogy tanítani kellene!

Durván beszóltak a szexi énekesnőnek – Úgy vágott vissza, hogy tanítani kellene!

Micsoda? Csaló napot tartott Dwayne Johnson: ezt nézd, mit tolt be!

Micsoda? Csaló napot tartott Dwayne Johnson: ezt nézd, mit tolt be!

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás