
Házasság első látásra: „Ez a nap valami újnak a kezdete számomra” – jelentette be az új évad sztárja
„Végre elmondhatom nektek, amire már régóta vágyok” – írta.
Több tucat, a pandémia miatt elmaradt művészeti díjat osztottak ki a Vigadóban.
A pandémia miatt a március 15-én elmaradt művészeti díjakat adta át prof. dr. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, valamint Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős államtitkára kedd reggel a Vigadóban. A díjazottak között szerepelt a Karthago együttes és Patkó Béla Kiki, az Emelet frontembere, akiknek évtizedes munkáját Máté Péter-díjjal ismerték el a gálán. Nagy Sándor és Homonnay Zsolt színművészek pedig Jászai Mari-díjban részesültek, utóbbi úgy érzi, pályáját koronázták meg ezzel az elismeréssel.

– Az elmúlt egy év után különösen jó érzés, hogy egy ilyen díjjal zárhattam le ezt a nehéz időszakot. Jóllehet a vírus alatt sem pihentem, folytak a háttérmunkák, rengeteg darabot készítettünk elő a kollégáimmal, és tartottuk a kapcsolatot. Ráadásul a családommal is minőségi időt tölthettem együtt, ami nagyon jót tett mindannyiunknak” – mondta el az Operettszínház sztárja.
A Karthago együttes frontembere, Takáts Tamás sosem hitte volna, hogy díjat kap.
– Bevallom, nagyon büszke és boldog vagyok, mert sosem hittem volna, hogy én az életemben bármilyen szakmai elismerésben részesülök. Valahogy mindig elkerültek a díjak, és kisiskolásként is azt mondták a tanáraim, hogy semmire nem viszem majd az életben. Örömmel vettem át a díjat.


„Végre elmondhatom nektek, amire már régóta vágyok” – írta.

Nem akárki fecsegett.

A Bódi tesók most elárulták, pontosan mi történt velük.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.