
Megszólalt Szandi ritkán látott fia: nem hiszed el, kinek tervez ruhát
Szandi fia már első ruháját is elkészítette.
Egy teológiát tanult nő csavarta el az egykori elítélt fejét. Kaiser is érdeklődik a vallás iránt.
Hatalmas fordulatot vett Kaiser Ede élete, aki nemrég szabadult a börtönből. A sors úgy hozta, hogy egy teológiát végzett lelkész mellett talált rá a szerelem. Sőt az ifjú pár annyira boldogok együtt, hogy megismerkedésük után nem sokkal már az eljegyzés is megtörtént.
„Életemben ilyen boldog nem voltam, mint amióta Marianna mellettem van. Ő maga a csoda, érdemes volt ennyi évet várnom rá. Először csak leveleztünk, aztán sok-sok üzenetváltás után végre megtörtént az első randevú. Szépségével és lenyűgöző eszével azonnal teljesen elbűvölt” – áradozott Kaiser Ede a Blikknek.

„Hamar éreztem, hogy nincs mire várnom, a párosunk úgy tökéletes, ahogy van, ezért nemrégiben megkértem a kezét. Szerencsére igent mondott. A teológia, a hit engem is foglalkoztatott, a börtönben több ilyen témájú könyvet is kiolvastam, de jócskán van mit tanulnom Marianntól. Sosem találkoztam még ilyen tiszta lélekkel, mint ő!” - tette hozzá az egykori elítélt.

Szandi fia már első ruháját is elkészítette.

Vajon csak a genetika, vagy valami egészen más?

Kylie Jenner egy pillanatra sem tágított mellőle.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.