
„Vilmos herceggel dolgozom együtt, és ilyen a színfalak mögött”
Nagy benyomást tett legutóbbi látogatása során.
Az utóbbi időben Ezra Miller botrányaitól volt hangos a sajtó, most azonban bocsánatot kért és beismerte mentális betegségét, amit kezeltetni is fog.
Ezra Miller, a Legendás Állatok és megfigyelésük filmsorozat és a The Flash című filmek színészének az utóbbi időben többször meggyűlt a baja a törvénnyel: Hawaiion egy karaokebárban garázdálkodott, majd egy hónappal később súlyos testi sértés miatt, legújabban pedig betörés és alkohollopás miatt kell bíróság elé állnia. A 29 éves színész most egy közleményben beismerte a mentális problémáit és bocsánatot kért mindenkitől.

„Mivel a közelmúltban intenzív válságon mentem keresztül, most már megértem, hogy összetett mentális egészségügyi problémákkal küzdök, és megkezdtem a folyamatos kezelést. Szeretnék mindenkitől elnézést kérni, amiért felzaklattam korábbi viselkedésemmel. Elkötelezett vagyok amellett, hogy megtegyem a szükséges munkát, hogy visszatérjek életem egészséges, biztonságos és eredményes szakaszába” – jelentette ki a The Guardiannek a színész.

Nagy benyomást tett legutóbbi látogatása során.

Ez annyira vonzó a nézőknek a CANAL+ felületében.

Nem mindennapi jelenet zajlott le a csatornán.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.