John Travolta amerikai filmcsillag eladja 5 millió dolláros (1,5 milliárd forint), 20 hálószobás, óceánparti otthonát, ahol tavaly nyáron elhunyt feleségével, Kelly Prestonnal élt. A Szombat esti láz és a Grease sztárja nemrég hirdette meg a Maine állambeli Islesboro szigetén álló óceánparti házát – írta a Portland Press Herald helyi lap.

A pár 1991-ben, friss házasként vásárolta az ingatlant, amit „nagyon sötét és komor” helyből ragyogó családi otthonná alakított – derült ki az Architectural Digest egy 1999-es cikkéből. Az 1903-ban épült, 1006 négyzetméteres ház az óceán partján, egy több mint 19 hektáros birtokon áll.

A filmszínész az Architectural Digestnek elmondta, azután vásárolták meg az épületet, hogy meglátogatták Kirstie Alley kollégájukat a szigeten álló otthonában. Azt mondták, mindig akkora házat szerettek volna, ahol nagy családjuk minden tagja helyet kaphat.

Sokan elférnek benne (fotó: AFP)

Preston, aki többek között a Jerry Maguire című filmben, valamint Arnold Schwarzenegger oldalán, a Twinsben játszott, tavaly halt meg a mellrákkal vívott kétéves küzdelme után. 57 éves korában.

Első gyerekük, Jett 2009-ben hunyt el egy rohamot követően, ami a család nyaralójában, a Bahamákon érte.

Travolta az 1970-es években lett világhírű, kétszer jelölték Oscarra, először 1977-ben a Szombat esti láz, majd 1994-ben, a Ponyvaregény főszerepéért.