RETRO RÁDIÓ

Csepregi Éva: Nálunk sok ünnepelnivaló akad decemberben





A Neoton Família dívája minden évben nagyon várja az ünnepeket, hiszen rendszerint ő látja vendégül a családját. A fellépések és az alapítványa ügyei mellett még arra is marad ideje, hogy egy csodálatos karácsonyi menüt készítsen.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.12.10.
ünnepi hangulatban

Csepregi Éva szerencsésnek vallja magát, hiszen bár vészesen közeledünk az év végéhez, neki rengeteg tennivalója akad. A fellépésekből és koncertekből nincs hiány, ráadásul a karácsonyi készülődésbe is belevetette már magát a Neoton Família aranytorkú énekesnője.

„Nálunk sok ünnepelnivaló akad decemberben. A nővérem pont 24-én született, a fiamnak 30-án van a névnapja, az én névnapom pedig szintén 24-én. Úgy néz ki, hogy idén én fogom vendégül látni a kis családot, már a menü is körvonalazódott bennem. Anyukám egyik receptjét szeretném elkészíteni. Nagyon várom már, szeretem, mikor együtt van így a családunk. Persze amióta itt van velünk ez a vírus, más az ünnep, de mindent megteszünk, hogy ez egy kicsit se érződjön” - kezdte Éva, aki természetesen a rajongókról sem feledkezik meg az ünnepek közeledtével. Több fellépésük lesz karácsony előtt, sőt, december 27-én is színpadra állnak.

Dübörögnek a koncertek

„Szerencsésnek mondhatom magunkat, mert év végére is maradt jó pár fellépésünk. Ha minden jól megy, akkor karácsony után Győrben lépünk színpadra, illetve lesz egy évzáró koncertünk is Pécsett. Utóbbit már 15 éve tartjuk, mindig nagyon várjuk, úgyhogy reméljük, hogy nem szól közbe semmi” - tette hozzá az aranytorkú énekesnő, akiről kevesen tudják, hogy a Fényszóró Kulturális Alapítványnak az elnöke.

Fotó: Végh István/Bors

Adományozó turnéra indult

Csepregi Éva hosszú évek óta a szívén viseli a sérült, halmozottan fogyatékos gyermekek, fiatalok és felnőttek sorsát. Az énekesnő és az alapítvány munkatársai minden évben különleges programokkal készülnek: gyermeknapi rendezvényeket szerveznek, gálákat tartanak a Fővárosi Nagycirkuszban, ahol rengeteg sztárfellépő is megfordult már, s az ünnepek közeledtével adományokat is visznek. Természetesen idén decemberben is elindult az adományozó turnéjuk.

 

 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 

Csepregi Éva Hivatalos Oldala (@evaneoton) által megosztott bejegyzés





Ezeket olvastad már?
Első gyermekét várja a Next Top Model Hungary sztárja – fotó!

Első gyermekét várja a Next Top Model Hungary sztárja – fotó!

Ez a véleményük a Delta digitális műsorvezetőjéről a hús-vér kollégáinak

Ez a véleményük a Delta digitális műsorvezetőjéről a hús-vér kollégáinak

Metzker Viki mellbimbója utat tör magának

Metzker Viki mellbimbója utat tör magának

Lékai-Kiss Ramóna sosem volt még ilyen szexi: aprócska, párducmintás bikiniben villantotta meg tökéletes testét

Lékai-Kiss Ramóna sosem volt még ilyen szexi: aprócska, párducmintás bikiniben villantotta meg tökéletes testét

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás