
„Szörnyetegnek neveznek!” - Megtörte a csendet Kelly Osbourne, könnyek között vallott a kinézetét ért támadásokról
Sharon Osbourne kitálalt: így alázzák gyászoló lányát.
Tombolt a közönség a Cirkuszok éjszakáján a Fővárosi Nagycirkuszban. A maratoni előadásban a magyar cirkuszművészet feltörekvő, ifjú tehetségei is bemutatkoztak.
A Fővárosi Nagycirkusz a kilencedik Cirkuszok éjszakáját egy különleges műsorral ünnepelte. A Dinasztiák című műsor Orient Expressz alcímű előadása előtt a magyar cirkuszművészet ígéretes tehetségei mutatkoztak be a nagyérdeműnek.

Valamennyi zsánerszámban felléptek a művészek: volt talajakrobata, zsonglőr, levegő, handstand, görkorcsolya és egykerekű produkció is. A műsor két házigazdája, Stana Alexandra táncművész és Maka Gyula konferanszié többször táncra perdült és együtt dalra is fakadtak.

A kizárólag a Cirkuszok éjszakájára összeállított show után a Hortobágyi Károly-díjas erőemelő duó, a Silver Power rendezésében létrejött Orient Expressz című műsor következett.
A kerettörténet szerint vonaton utaznak az artisták. Minden megálló egy-egy artistaprodukció, majd a végállomáson, ahová együtt érkeznek, hatalmasat mulatnak.




















Sharon Osbourne kitálalt: így alázzák gyászoló lányát.


Gáspár Bea most Hajdú Péter új műsorában beszélt az ezzel kapcsolatos érzéseiről.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.