
Szarvas Andi kislánya hamarosan elindul: „Egy pillanatra sem tudom egyedül hagyni"
Szarvas Andival anyaszerepről és kislányáról mesélt.
Úgy tudjuk, néhány hete ismét Magyarországon tartózkodik a népszerű Pulitzer-díjas újságíró.
Vujity Tvrtko egyenesen Hawaiiról érkezett haza csak azért, hogy egy internetes műsorban meghívott vendég hírolvasó lehessen. Információink szerint konkrétan a „Darázsfészek újratöltve” legújabb adásának felvétele miatt repült haza a sztárriporter, ahonnan viharosan távozott is.
Állítólag azért lett ideges, mert az egyik álhír Kiszel Tündéről szólt. Azt mondta a meglepett stábtagoknak, hogy ő Kiszel Tündéről szóló hírt nem hajlandó felolvasni, mondván ehhez nem adja a nevét. Ezután kisebb szóváltásba keveredett a rendezővel, majd ezt követően dühösen kivonult a stúdióból! Bagi Iván reméli, hogy Vujity azóta már megnyugodott. A botrányos jelentett megnézhetik az alábbi linkre kattintva!

Szarvas Andival anyaszerepről és kislányáról mesélt.

"Amikor ezt az órát elővettem, megszűnt a külvilág".

Most először fedték fel, hogy a Queen énekese Bibi-nek hívta lányát és több dalt is írt róla.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.