
Nem vált valóra Gelencsér Timi karácsonyi álma: csalódottan készült az ünnepekre
Sokat bosszankodott, mióta belevágott a házfelújításba.
Hatalmas lesz a feszültség a Séfek séfe mai adásában, teljes káosz és fejetlenség uralkodik a képek tanulsága szerint a konyhában, ami könnyen komoly sérüléshez is vezethetett volna.
A TV2 Séfek séfe keddi adásában egészen hihetetlen jeleneteknek lehetnek tanúi a tévénézők, Vomberg Frigyes is teljesen kiakadt ezt látva.
Az egyik versenyző, Laki kiborít egy adag tejszínt, ám ahelyett, hogy feltörölné, idő hiányában abszurd megoldáshoz folyamodik. A kezébe vesz egy konyharuhát és nemes egyszerűséggel letakarja vele a padlóra kiömlött csúszós alapanyagot. Ha valaki elcsúszik rajta, csonttörést is szenvedhet és nem folytathatja a játékot. Sőt, az is benne van a pakliban, hogy az egyik versenyző hegyes tárggyal, netán késsel a kezében esik el, ami beláthatatlan következményekkel járna.


Nem csoda, hogy Frici felcsattan, leállítja a versenyzőket, sőt még az órát is.
„Figyeljetek! Mi a tököm van itt?! Szerintetek ezt egy konyhán el lehet viselni?”– kérdezi Frici a versenyzőktől, aki szerint megengedhetetlen, amit Laki tett.
– Könnyelmű voltam, elengedtem magam és úgy hagytam. Egy normális munkahelyen emiatt azonnal kirúgnak – látta be Laki.

Sokat bosszankodott, mióta belevágott a házfelújításba.

Az énekes és felesége idén sem kapkodták el az tervezést.

Karácsonykor nagyon együttérez a háborúban élő gyermekekkel.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.