RETRO RÁDIÓ

Ambrus Attila fejenként húszezer forintért tart csapatépítőket





A Viszkis személye elképesztően megosztó a magyar társadalomban, de kétségtelen, hogy sok mindent átélt már, ezért kíváncsiak a tanácsaira.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.06.03.
borsos ára van

Ambrus Attila oktatott már cégeket, tartott már motivációs előadást is, most viszont olyan céges csapatépítőre várja a vállalkozó szelleműeket, ami minden eddiginél komplexebb élményt nyújt – számolt be a különleges lehetőségről a Bors.

A festői szépségű Búbánatvölgybe várja a Viszkis azokat a cégeket vagy éppen baráti társaságokat, akik a koronavírus után szeretnének egy kicsit feltöltődni, kikapcsolódni és persze csapatot építeni. Bár a település neve nem kecsegtet túl vidám percekkel, Ambrus Attila mindent elkövet, hogy a jókedvé legyen a főszerep. Azt ígéri, ez a közel egynapos program minden eddigi kezdeményezésénél élménydúsabb lesz.

„Ezek a csapatépítők azért lesznek mások, mert bankrablóképzést is tartok. Természetesen ez csak egy vicc! Korábban is jártam már multicégekhez, iskolákba, valamint reintegrációs programokra, szóval tényleg sok helyre meghívtak” – mondta a Borsnak.

A mostani kezdeményezésem viszont azért egyedi, mert nem egy elméleti előadást tartok az életemről, hanem meg is mutatom mindenkinek. A résztvevők betekintést nyerhetnek a kézművességbe, megtanulják, hogy kell agyagból létrehozni valamit, mellette főzök nekik. Kedvencem a paprikás krumpli, amikor anno elkapott a rendőrség, akkor is azt főztem. Ha lesz időm, csülkös és pityókás kenyeret is sütök a vendégeknek, vagy épp pincepörköltet harangozta be a Viszkis a nem mindennapi eseményt, aminek során azt is szeretné bebizonyítani, hogy mindig van visszaút a társadalomba, és van értelme tisztességesen élni és dolgozni.





Ezeket olvastad már?
Házasság első látásra: Andris a kamerák előtt alázta a sárga földig Petrát – videó

Házasság első látásra: Andris a kamerák előtt alázta a sárga földig Petrát – videó

Körtvélyessy Zsolt: A nyáron lesz időm nyaralni, ami jó és rossz hír egyszerre

Körtvélyessy Zsolt: A nyáron lesz időm nyaralni, ami jó és rossz hír egyszerre

Drámai vallomást tett az Omega sztárja: A kijárat sajnos már közelebb van, mint a bejárat

Drámai vallomást tett az Omega sztárja: A kijárat sajnos már közelebb van, mint a bejárat

Szőke Zsuzsi ledobta a textilt – videó

Szőke Zsuzsi ledobta a textilt – videó

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás