
Tóth Vera őszintén vallott nehézségeiről - sikerült letennie káros szokását!
Az énekesnő egy műtéti beavatkozás miatt hanyagolta az edzést. Tóth Vera azonban újból visszatér kedvenc sportjához.
Tóth Vera őszintén vallott életmódbeli nehézségeiről az Instagramon, abban a reményben, hogy majd másokat is képes lesz inspirálni az elképesztő kitartásával.

Fotó: MTVA/Ridikül
Tóth Vera visszatér az edzéshez
A Megasztár első szériája győztesének elképesztő fogyása miatt plasztikai műtéten kellett átesnie. A műtéti felépülés ideje alatt nem igazán tudott a mozgással úgy foglalkozni, ahogyan előtte, de mint mondja, végre visszatérhetett a K-1-hez, amely egy Japánból származó küzdő sport. Minderről az Instagramon vallott az énekesnő, akinek most már nem csak a szövegtanulásban kell ügyeskednie.
Nem “csak” szövegtanulás van ám. Én így erősítek a december 22-i nagykoncertemre. Végre visszatérhettem a K1-hez! A műtétem után sokáig nélkülöznöm kellett a sportot, és mindent, amitől jobb és jobb lehetek testileg…Türelem, várakozás, magamba szállás, ez volt az én triumvirátusom az elmúlt hónapokban.
- írta az Instagram bejegyzésében.
Meglepő módon, Vera dohányzott, azonban sikeresen lemondott erről a rossz szokásáról, amely számára éhséget eredményezett, így ezzel is meg kellett küzdnie újból.
Tudom, hogy nem volt köztudott rólam, de dohányoztam és néhány hónapja leszoktam a cigizésről is, hosszú idő után. Ez a leszokás pedig folyamatos éhséget eredményezett, ami az esetemben nem egy tuti útitárs, így megint egy pokoli nehéz időszak van mögöttem, a felülkerekedés önmagadon fárasztó, főleg, ha egykoron vad hedonista voltál. Az étkezést fegyelmezetten tartottam, bár sokszor úgy éreztem, hogy nem vagyok elég jó ebben, néha nagyon el voltam “anyátlanodva”. Biztos, te is vagy így néha…
- olvasható szintén a bejegyzésében.
Vera bízik abban, hogy őszinte szavai majd inspirálni fogják azokat, akik hasonló cipőben járnak, őt is sokszor szokták a rajongók húzni a helyes irányba, majd azt kérte a rajongóitól, hogy adjanak neki sok erőt, hogy továbbra is keményen dolgozhasson, ezáltal folytatva azt az utat, amelyen az életmódváltás során, és hogy a színpadról is adhasson vissza ebből az embereknek.
Top hírek


Újabb rekordot döntött meg a „Hogyan tudnék élni nélküled?”
Az emberek még mindig imádják a filmet.

Évekkel később árulta el Árpa Attila, miért lett belőle A Nagy Ő
Kiderült, hogy ki az idei év Nagy Ő-je!
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre