
Érzelmek kavalkádja: íme a Sztárban Sztár All Stars döntőjének legjobb pillanatai - Galéria
Fotókon keresztül újra felidézheted!
Mutatjuk, ki 2025 legsokoldalúbb előadója!
Vasárnap este a 14., egyben utolsó adásával tért vissza Sztárban Sztár All Stars. A tét pedig óriási volt, hiszen kiderült, hogy ki nyerte meg a műsort, ki 2025 legsokoldalúbb előadója!

A versenyzők a fináléban egy egyéni produkcióval és egy vendégelőadóval alkotott duettel léptek színpadra. A zsűri itt már nem pontozott, csak szóban értékelte a produkciókat, így a versenyzők kizárólag a nézői szavazatokra támaszkodhattak. A döntős versenyzőkre már az elődöntő végétől lehetett szavazni.
A Sztárban Sztár All Stars döntőjébe Dér Heni, Vavra Bence és Freddie jutott be. Mindannyian nagyon jó teljesítményt nyújtottak az egész évad alatt, azonban közülük csak az egyikük nyerhetett. Az elsőkörös szavazás végén egy versenyzőtől azonnal el kellett búcsúzni. A nézők voksai alapján Freddienek véget ért a küzdelem, az utolsó előtti pillanatban, így ő lett a bronzérmes.
Ezután következett a második körös szavazás, amelyben már csak a két döntős, Dér Heni, Vavra Bence volt. Róluk kellett dönteniük a nézőknek. Tilla Attila nagy hatásszünet után bejelentette, hogy a Sztárban Sztár All Stars második évadának győztese nem más, mint Dér Heni.

Fotókon keresztül újra felidézheted!

Mindenki erre a bejelentésre várt!

Számára a döntő kapujában véget ért a műsor.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.