
Nagy nevetések, furcsa megjegyzések: íme a Sztárban Sztár All Stars-elődöntőjének legjobb pillanatai
Galériánkon keresztül ezt most újra felidézheted.
Negyedszázad után végre szakmai díjat kapott az olasz konyha egyik legismertebb hazai nagykövete. Gianni Annoni szerint ez az elismerés nem csupán egy trófea, hanem annak a bizonyítéka, hogy a húsz éven át tartó kitartás, hit és vendéglátói szenvedély igenis értelmet nyert Magyarországon.
Gianni Annoni neve mára egyet jelent az autentikus olasz konyhával Magyarországon. Bár a nagyközönség sokszor elsősorban a médiából ismeri, kevesen gondolnak bele, hogy mögötte több mint húsz év kitartó szakmai munka, szemléletformálás és vendéglátói elhivatottság áll. Annoni most, 25 évnyi magyarországi tevékenység után először kapott rangos szakmai elismerést, amelyet egy ötven éve működő, meghatározó gasztronómiai lap ítélt neki.

Nagyon jól esett. Húsz évig talán épp az tartott életben, hogy úgy éreztem, nem pénzért dolgozom, hanem azért, mert a vendéglátás a lelkemben van. És most, végre, mintha azt mondták volna: látjuk, amit csinálsz
– kezdte mesélni Gianni a Metropolnak.
Gianni a kétezres évek elején azon kevesek közé tartozott, akik autentikus olasz konyhát próbáltak meghonosítani Magyarországon, egy olyan időszakban, amikor a vendéglátás egészen más szinten működött, mint ma. Egy olyan gasztrokultúrát igyekezett átültetni, amelyben a minőség, a közvetlenség, az örömmel végzett munka és az étel tisztelete volt az első.
Szerinte az egyik legnehezebb feladat nem is a receptek vagy az alapanyagok átadása volt, hanem a két nép vendéglátói mentalitását összehangolni.
Az olasz és a magyar lélek teljesen máshonnan indul. Az olaszoknak a vendéglátás ösztön, a levegő része. Magyarországon a kommunizmus kiölte az örömöt abból, hogy valaki jól akar szolgáltatni. Ezt kellett visszaépíteni emberileg és szakmailag is
Gianni olyan séfekkel dolgozott együtt, - többek között Rosario Simeolival - akik a magyar konyha és a mediterrán technikák közötti hidat is erősítették.
Sokan azt hitték, csak egy tévés figura vagyok, aki beszélget. De tudom, mit miért csinálunk a konyhában. Lehet, hogy néha tévedek – ki nem? , de mindig a jószándék és a szakmai hit vezérelt

A most kapott díj azért is különleges a számára, mert nem egy aktuális trendet, hanem évtizedes következetes munkát ismer el.
Lehet, hogy eddig egyszerűen nem voltam kész rá. Most viszont komolyan azt érzem, hogy megértem rá. És nagyon köszönöm Magyarországnak, hogy észrevett
Gianni szerint az is nagy eredmény, hogy ma már Budapesten több olyan olasz étterem van, amely valóban minőségre törekszik.
„Húsz éve senki nem hitte el, hogy ez a hely sokáig itt lesz. Azt szerettem volna, hogy a magyar büszke legyen, amikor Olaszországba megy, és azt mondja: nekünk is van ilyen otthon. Ma már azt érzem: ez sikerült.”

Galériánkon keresztül ezt most újra felidézheted.

Mutatjuk, kik jutottak be az ország házibuljának döntőjében!

Nem feledkezett meg róla az énekes.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.