
Elképesztően feszül a bikini a TV2 sztárján – Dögös fotó
Odáig vannak a rajongók az egykori feleség szexi fotójáért.
Pintér Tibor lovas színházában a Sztárban Sztár All Stars győztese is fellép majd, nem is akármilyen körülmények között. Dér Heni olyasmit vállalt be, amit eddig még soha.
A Nemzeti Lovas Színház újévi gáláján több sztárvendég is fellép, köztük Dér Heni, aki megnyerte a Sztárban Sztár All Stars 2025-ös évadát. A műsorban idén a színház igazgatója, Pintér Tibor is részt vett, így kézenfekvő volt, hogy egykori versenytársát kérje fel a gálára. Dér Heni azonban nem éri be annyival, hogy szerepel a koncerten, hanem még az is lehet, hogy a lovaglásból is kiveszi a részét, bár eddig nem igazán próbálta. Lapunknak most Tenya mesélt a részletekről.

Dér Heni a Sztárban Sztár All Stars nyerteseként az egész ország szívébe belopta magát, és végre mindenki megláthatta hihetetlen tehetségét, amit most a Nemzeti Lovas Színház újévi gáláján is megmutat majd január 1-jén és 3-án, a Kincsem Parkban.
„A Sztárban Sztárban dolgoztam együtt Dér Henivel, de már egyébként is régóta ismerem. Azt gondolom, hogy nemcsak elképesztően tehetséges, de egy csodálatos személyiség is. Ráadásul amellett, hogy előadásával emeli az est fényét, egy olyan poprajongó réteget is bevonzhat, akik eddig nem jártak színházba” – kezdte Pintér Tenya.
Egyébként Dér Heni gyerekei épp nemrég voltak először színházban, itt nálunk, A diótörő című előadáson, és mindannyian imádták, így még különlegesebb lesz, hogy fellép nálunk. Emellett úgy tűnik, Heni annyira megihletődött, hogy még az is megfordult a fejében, hogy lóra ül, de hogy ez miképp valósul meg, egyelőre legyen meglepetés. Azt persze elárulhatom, hogy vágtázni biztosan nem fog, hiszen nem olyan képzett lovas, és a biztonsága mindennél fontosabb, de mi abszolút partnerek vagyunk ebben is
– árulta el sejtelmesen az igazgató.

A látássérült énekesnő már nem először szerepel a lovas színházban, de produkciója minden alkalommal maradandó élményt nyújt a nézőknek. Mi több, mindezt lóháton teszi, ami bizony nem kis kihívás.
„Agárdi Szilvivel már régóta dolgozom együtt, akkor ismerkedtünk meg, amikor megláttam, hogy nem látó énekesnőként tud lovagolni. Az első nagy koncertünkön a The Prayer című duettet énekeltük, amit most is előadunk majd. Emellett Szilvi egy szólódalt is fog énekelni, és ebben a legnagyobb szenzáció az, hogy nem látó emberként tényleg lóháton fog bejönni. Természetesen egy lóval dolgozik együtt, amelyet külön terápiás jelleggel, kevésbé képzett lovasok számára képeztünk ki. Szóval Szilvi és Szilaj már mondhatni összenőttek, amióta elkezdtük a közös munkát, és biztosan állíthatom, hogy igazi csoda fog történni, amikor a közönség elé lépnek” – mesélte mosolyogva Tenya.
És mindez persze még csak a műsor töredéke, hiszen fellépnek majd a Lovas Színház művészei és táncosai is, akik különböző operett- és musicalsikereket adnak elő, a humorról pedig Szépréthy Roli gondoskodik majd műsorvezetőként.

Odáig vannak a rajongók az egykori feleség szexi fotójáért.

Nem múlik a fájdalma.

A hollywoodi sztár és Gigi Hadid párkapcsolata tovább mélyül.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.