
Rosszul írták le Stohl András nevét, kiakadt a Nagy Ő
Drámai fordulat állt be a műsorban.
A 62 éves színész hamar túltette magát a fájdalmas szakításon.
Úgy tűnik, Tom Cruise nem sokáig maradt egyedül Ana de Armas után. Alig néhány héttel a szakításuk híre után a világsztárt máris egy másik nő oldalán kapták lencsevégre, méghozzá nem is akárhol. A 62 éves színész „A menekülő ember” című film londoni premierjén jelent meg, ahol egy fiatal brit színésznő, Emilia Jones társaságában pózolt a fotósoknak.

A premiert az Odeon Luxe Leicester Square moziban tartották, és az eseményen készült közös képeik pillanatok alatt elárasztották a közösségi médiát. Cruise saját Instagram-oldalán is megosztott néhány fotót az estéről, köztük olyan sejtelmeset is, amelyen mosolyogva áll Emilia Jones mellett. A fiatal színésznő szintén feltöltötte a közös képet a saját profiljára – ezzel tovább fokozva a találgatásokat.
Tom Cruise és Ana de Armas kilenc hónapon át alkottak egy párt, mielőtt kapcsolatuk véget ért volna. A szakítás okáról egyikük sem nyilatkozott nyilvánosan, de egy, a párhoz közel álló forrás szerint Ana érezte úgy, hogy túl gyorsan haladnak a dolgok, és emiatt hátrébb lépett. Továbbá a pár között még mindig működik a kémia, és lehet némi esély arra, hogy újra egymásra találhatnak - írja a life.hu.
Tom Cruise legújabb Instagram bejegyzése az alábbiakban megtekinthető:

Drámai fordulat állt be a műsorban.

L. L. Junior nem bírja levenni a kezét szerelméről.

A tettek mezejére lépett a Házasság első látásra sztárja.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.