
Közleményt adott ki a rendőrség Schmuck Andor halálával kapcsolatban
A politikus július 14-én hunyt el.
A színész nagyon szeretett volna végig menetelni a TV2 kalandrealityjében, de látva az ötödik hét eseményeit és élesedő vitáit, mostanra úgy érzi, talán jobb, hogy ő kimaradt a történések alakulásából. Az Ázsia Expressz utolsó hete előtt Németh Kristóf is izgatottan várja, hogy alakul a pénteki hajsza.
Nem lehet mondani, hogy Németh Kristóf nem vette ki a részét az Ázsia Expressz 2025 legnagyobb botrányaiból, hiszen bőven akadt nézeteltérése a játékban töltött hetei alatt. Sőt, sokáig úgy tűnt, hogy a közte és Tallós Rita között kirobbant konfliktus akár a pálmát is elviheti a műsor hatodik évadában. Aztán jött a döntő hét előtti néhány nap és a színész ügyes-bajos dolgai, így szépen lecsorogtak az első helyekről. Sőt, mára már a dobogóra sem férne fel velük. Lapunk most arra kérte a Fórum Színház igazgatóját, hogy értékelje az Ázsia Expressz friss eseményeit.
„Őszintén szólva az egyik szemem sír, a másik nevet, amikor esténkét nézem az Ázsia Expressz epizódjait. Nagyon sajnálom, hogy ezeket a kalandokat már nem élhettük meg Leventével, mert piszkosul jól mentünk és még bőven volt bennünk energia és elszántság is, amikor kiestünk” – kezdte lapunknak a színházigazgató.
Másrészről viszont nem bánom, hogy az utolsó szakaszokon nem vehettünk részt, hiszen ahogy látom, már tényleg mindenkiről lehullott a lepel, vagy az álarc. Még azokról játékosokról is, akik viszonylag sokáig voltak képesek magukon tartani. Sokáig abban a hitben voltam, hogy a mi nézeteltéréseink, vagy éppen vitáink durvák voltak, de valójában nem léptünk át bizonyos határokat. Na, ezek a határok, az utolsó etapokban nemcsak, hogy elmosódtak, de el is tűntek
– mondta Németh Kristóf, aki mostanra igazi Ázsia Expressz-rajongóvá vált és hétköznap esténként együtt izgul azzal a sok százezer nézővel, akiket rabul ejtett a TV2 sikerműsora.
„Persze az is igaz, hogy éppen ez az egyik varázsa ennek a műsornak, hiszen a nézők pontosan a folyamatos feszültségek, balhék miatt ülnek le minden este a képernyők elé. Az Ázsia Expressz egy monumentális és informatív emberkísérlet, ami ráadásul mesés környezetben történik. Hát mi ez, ha nem a tuti recept?” – tette fel a költői kérdést a Fórum Színház igazgatója, aki hozzátette: „Izgalmas látni, hogy kiből, mit hoz ki a nélkülözés, a folyamatos harc és a teljes és tökéletes elszeparáltság. Azt is izgalmas figyelni, hogy a nézőkben milyen gondolatokat ébresztenek a most zajló események és milyen indulatok gerjednek az online térben. A saját bőrömön is megtapasztaltam, hogy milyen hirtelen alakulnak át a vélemények. Gyakorlatilag huszonnégy óra elég ahhoz, hogy a legkedveltebb játékosból a legutáltabbig eljusson az ember és persze fordítva. Sőt, még most is vissza-visszatér a nevem a kommentszekcióban. Vannak nézők, akik a most zajló események kapcsán kezdik megérteni, hogy miért is viszonyultam egyes játékosokhoz úgy, ahogy. Vastag Csaba, már a mi kiesésünk előtt megfogalmazta azt a gondolatot, ami a legjobban leírja mindazt, ami az Ázsia Expresszben zajlott és egyre inkább zajlik.”
Kicsit mindannyian állatokká, ösztönlényekké váltunk. Akkor erősnek tűnt ez a gondolat, de nincs már udvariaskodás és ez az állapot csak fokozódni fog, hiszen most pénteken már a döntő hétre való bejutás a tét
– fogalmazott az idei Ázsia Expressz veteránja.
Németh Kristóf tehát izgatottan várja a döntő hét előtti utolsó hajszát, ami ráadásul jelentősen eltér az eddigiektől, hiszen már nincs védett páros. Az öt, még játékban lévő páros közül egyetlen utazhat át egyenes ágon Balira. Arról, hogy ki dőlhet hátra, a hetek alatt összegyűjtött medálok száma dönt majd a pénteki adás első perceiben. Ugyanakkor ez a páros dönthet arról, hogy kiket mentenek meg a hajszától, vagyis kiket visznek magukkal. Hogy kik azok, akik Ördög Nóra mellett várhatják majd a befutót, az kiderül péntek este 19.45-től a TV2 képernyőjén.
A politikus július 14-én hunyt el.
Új szenvedély hajtja a mulatós sztárt.
Az író, költő, forgatókönyvíró 82 éves volt.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.